Kedden reggel hatkor indultam el bringával Szigethalomról a munkahelyemre. Sietnem kellett, mert még az 5 km futásnak is bele kellett férnie az időbe munkakezdés előtt. Áttekertem a nulláson és a budai oldalon mentem végig Óbudára. Jó meleg volt, viszont nem volt forgalom, így az utolsó szakasz, a budai rakpart sem volt még annyira büdös. 35 km bringa + 5 km futás, jól kezdődött a napom.

15 óra után viszont jött az a bizonyos nagy vihar. Először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, mert nem mondott aznapra tartós esőt a meteorológia, csak némi záport. Este 6 órakor viszont már nem voltam túl vidám, mert sötétedésre haza kellett érnem, így fél hétkor gyenge esőben elindultam.

Csak a telefont vittem magammal egy vízálló övtáskában és egy marék aprópénzt. Valamiért – nem tudom megmondani miért – de a pesti oldalt választottam hazafelé. Alig kellett tekernem az északi vasúti összekötő hídon, csak kifeszítettem vitorlának a hátamat és a viharos szél átfújt Pestre. Nem volt kérdés, hogy pillanatok alatt mindenem csurom vizes lesz, így muszáj volt taposni a pedált, hogy ne fázzak. Az ég recsegett, ropogott, villámok cikáztak a fejem felett.

A kerékpárutakat elhagyva a pesti rakpartra keveredtem, ahol este hétkor még mindig hatalmas volt a dugó, az eső pedig nem szűnt. A lépésben haladó autók jobb oldalán tekertem, de nem tudtam olyan sebességgel menni, hogy ne fázzak. A szokásosnál is óvatosabb voltam, mert nagyon csúszott, aztán a Közgáznál visszamentem a kerékpárútra, ahol már tudtam gyorsabban tekerni.

A csepeli HÉV mellett a parton kijutottam a Vitukiig, ahol egy kis híd alatt kell áttekerni és itt bizony megállt a víz. Gondoltam csak egy 5-10 centi mély pocsolya lehet, de hamar rájöttem, – amikor már félig elmerült mindkét kerekem – hogy gyorsan mélyül, ekkor jobbra kitekertem belőle az uszoda felé.

Aztán megláttam egy bringást, – aki szintén abból az irányból jött amerről én – aki kb. 40-es pedálfordulattal vágott neki a kis tónak. A közepén éppen csak a kereke teteje látszott ki, teljesen lelassult, majd eldőlt jobbra, mint a győzelmi zászló. Felállt és áttolta a bringát az óriás pocsolyán, ami kb. 30 méter hosszú volt. Itt állt a víz:

Gyors döntést kellett hoznom, hogy visszafelé megyek-e egy kerülőúton, vagy átgázolok én is. Az utóbbi mellett döntöttem. A legfelső fogaskerékre váltottam, lendületet vettem és nyomás. Hamar visszalassultam gyalogló sebességre a kb. 80 centi magas vízben, de nyomtam neki, ahogy csak bírtam és végül eldőlés nélkül átértem.

Egy pillanatra megálltam. A bringám úgy nézett ki, mint Look Skywalker űrhajója, amikor Yoda kiemelte a mocsárból. Tiszta trutyi mindenhol, a váltókra, fékere, küllőkre mindenhová tapadt valami uszadék szar. Csak annyit szedtem le gyorsan, ami akadályozta a haladásomat és már mentem is tovább. Fáztam.

150 méterre innen a sarkon van egy Lukoil kút, gondoltam iszom gyorsan egy sört, hátha nem fázom majd annyira. Úgy éreztem magam, mint egy árva gyerek. Benéztem az ajtón és beszóltam a kiszolgáló hölgynek, hogy bemehetek-e ilyen lucskosan. Ő hamar rövidre zárta a dolgot, azt mondta, hogy nem tud kiszolgálni, mert a vihar miatt nem működik a kassza. Fasza. Kicsit megnyomtam a tempót Csepelre befelé a gyorsforgalmi úton és a kis Duna mellett folytattam az utat Szigethalom felé.

A kajakteleppel szemben beengedtek egy kis közértbe, ahol meleg volt és gyorsan elfogyasztottam a jól megérdemelt sörömet. Tekertem is hamar tovább, közben esett, ropogott az ég, villámok mindenfelé, de végül fél kilenc körül dokkoltam otthon. (40 km)

Egy nagy kád forróvíz várt otthon, és elmerültem a simogató habokban.