Mindig irigyeltem azokat, akik tekerve járnak munkába. Most a triatlon miatt én is rászántam magam, hogy párszor így megyek dolgozni. Be is vittem ma reggel kocsival a bringát, gondoltam munka után hazatekerek (kb. 35 km) és reggel pedig ugyanígy vissza.

Indulás előtt ránéztem a met.hu radartéképére és láttam, hogy kelet felől csúnya felhők közelednek, de a modellből az látszott, hogy a déli kerületek kimaradnak az esőből, ezért gyorsan elindultam, hogy kiérjek a felhők elől. Aztán menet közben borult az elméletem.

A budai oldalon tekertem déli irányba a kerékpárúton (III. kerület – Szigethalom útvonal). A Szabadság-hídnál már szemerkélt, aztán látszott, hogy nagyon gyorsan jönnek a felhők és a déli kerületek is benne lesznek. Kicsit meghúztam, hogy odaérjek a Rákóczi-hídhoz (12 km), ott a legnagyobb a hely ha sokan menekülünk. Így is lett, félig átázva, de odaértem.

Az eső esett, mintha dézsából öntenék. Villámlott, mennydörgött, sokan álltak meg. A számítógépem a sporttáskámban volt, ezért meg kellett várnom az eső végét. A villámok miatt amúgy is megálltam volna, az eső nem zavart, de a gépemet nem érheti víz, ezért meg kellett várnom az eső végét.

Amilyen gyorsan érkezett a vihar, olyan lassan akarta abbahagyni. Lelassult. Folyamatosan néztem a radarképet és kalkulálgattam, hogy mikor indulhatok el majd végre. Szart sem ért. Kerek két órát álltam a híd alatt, ekkorát még nem szoptam. Lassan csillapodott az eső, a villámok elmentek, szitáló esőben folytattam az utat. Mire a nulláshoz értem már nem esett. Sötétedés előtt még azért hazaértem.

Alig várom a reggelt, hogy visszatekerjek. 😉

Függöny!