Futacsepel 2014

Elég vacak volt a múlt hetem, továbbra sem megy a futás és írni sem volt semmi kedvem. A vasárnapi Futacsepelig a héten négyszer mentem ki futni és a két résztáv egyikét sem csináltam meg. Bemelegítettem, de a pályaedzést már nem kezdtem el. Van ilyen, most nem megy, ennyi. Fizikailag azt gondolom még nem estem össze teljesen, de fejben már igen. Majd elmúlik.

Fáradtan érkeztem a versenyre. A bemelegítésen végig merev voltam, nem akartak kilazulni az izmok. A rajt 10 perccel elhúzódott és eléggé motiválatlanul indultam el. Nem indult el az órám, csak kb. 100 méter után.

Rengeteg gyerek sprintelt az első pár száz méteren, vagy ötvenen futottak előttem. Aztán kezdődött a kerülgetés. Az 1000 méteres részidőm 3:37 volt. Nekem ez most biztos erős kezdés – gondoltam. Elfutottam, nem baj, nem volt célverseny. Folyamatosan előztem és ezt élveztem. A 2 km-es részidőm 7:29 volt, elindult a lassulás, aztán jött a totális fejreállás. Az utolsó 5-600 méteren szinte már csak úgy becsorogtam a célba. 12:45-tel futottam be, de ez még így is 16 mp-cel jobb, mint a tavalyi időm. 3:54-es átlagtempó jött ki a végére.

Képernyőfotó 2014-09-23 - 13.53.04

Miután kifújtam magam indultam is levezetni a kocsi felé. Siettem, mert dolgom volt. Délután hívott Madaras Pista, hogy gratulál, mert harmadik lettem a veteránok között (Absz.15. hely). Soványka kis vígasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .