A poszt első részéhez klikkelj ide.
50 mp telt el amíg kijöttem a vízből és felöltöztem. Kb. egy percig toltam a bringát a depóban, aztán a depó kijáratánál felvettem a bringáscipőt és indulás. ( 2 perc)
Kb. 100 méter bringázás után néztem az órámra: 11:30. Ebből arra következtettem, hogy 9 perc körül úsztam.
Nagyon jólesett már tekerni, élveztem. Két kör volt egy dimbes-dombos 22,5 km-es pályán. 34-35 km/h-val tekertem, aztán 3 km után jött egy nagy lejtő, nem is mertem a km-órámra nézni. Ahol mások elengedett kézzel mentek lefelé, ott én két kézzel húztam a féket, így is 54 km/órával haladtam a lejtőn. Féltem a „nagy” sebességtől, de minden klasszul ment. Ezután is 35-36-tal mentem. Úristen, ilyen „gyors” lennék? – gondoltam magamban. Az első forduló után tudatosult, hogy nem vagyok ennyire jó, csak komoly hátszelem volt.
Az első körben visszafelé már nem voltam ilyen virgonc, néha 20 alá esett vissza a sebességem, mivel visszafelé – a szembeszél mellett – több volt az emelkedő. Be kellett osztani az erőmet, így az emelkedőkön nem erölködtem. Folyamatosan előztek, persze erre számítottam, de egyáltalán nem demoralizált. Azt játszottam, hogy folyamatosan számoltam, hányan előznek. Ezt másfél körig csináltam, a 41-edikre még emlékszem, utána már nem számoltam.
Az első körben nem éreztem jól magam a trikómbam, nem értettem miért. Lenéztem a mellkasomra és láttam, hogy fordítva vettem fel. A depóban fordítva hajtottam össze, ráadásult a varrás is kívül volt.
Két kulacsot vittem, az egyikben fél liter szigethalmi forrásvíz, a másikban fél liter izo volt. Ezeket folyamatosan, felváltva szopogattam, de a 40. km-re meghagytam két deci vizet. Életemben másodszor próbáltam ki az energiazselét, amelyben az első alkalommal (két éve) már csalódtam, mert nem éreztem tőle semmit.
Nem szeretek semmiféle teljesítményfokozót használni a versenyeken, ezért is választom általában félmaratoni, vagy annál rövidebb távokat. Igyekszem a pusztán bennem lévő energiákkal teljesíteni a versenyeket. Nem tudom elképzelni, hogy hátizsákkal fussak, és szőlőcukorral, kólával, zselékkel toljam ki a teljesítményemet.
A zselétől most sem éreztem semmit. Húsz évvel ezelőtt is csak vízzel frissítettem a triatlonon mégis elértem a tervezett időket. De most vissza a versenyhez.
A második kör fordulójában (kb. 33 km) félreálltam, és a kétszeresen kifordított trikómat rendesen felvettem. Így már elől volt a Csepeli DAC felirat, és már attól sem kellett tartanom, hogy Kremi kinevet majd, amikor begurulok a depóba.
Pár km-re a bringabefutótól előhúztam a zselét, megettem, és a maradék két deci vízzel leöblítettem. Elegem volt már a bringából, elfáradtak már a bringásizmok, vártam nagyon a futást, 29,4-es átlagot mutatott a bringaóra.
A depóhoz érve a pedálban akartam hagyni a cipőt, de ez nem sikerült, a pedál kioldott, így a cipőt kézben vittem a depóhelyemre.
Egy percig futottam a depóhelyemig, aztán kb. fél percet öltöztem.
A depóban újabb egy percet futottam a futópályáig.
Már itt előztem valakit és ha baromi furcsa volt is kezdetben a futómozgás, úgy éreztem, hogy nagyon megyek. Valósággal duzzadt bennem az erő, akárcsak a verseny elején. Kremi persze nyomta nekem a rendkívül inspiráló szöveget. Benne van a poszt végi videóban, most nem idézem.
Csakúgy, mint a bringánál itt is számoltam az előzéseket, de azúttal azt, hogy én hány embert előzök. Itt ugyanis csak én előztem (30-ig számoltam). Remek érzés volt, csak mentem előre, mint a szemellenzős ló, újabb és újabb sporik tűntek fel előttem, akiket játszi könnyedséggel hagytam állva. Valósággal lubickoltam. Az első kör végén jó erőben fordultam:
A pozíciómról nem tudtam semmit, nem is ez érdekelt, az én sikerem az volt, hogy élveztem a versenyzést.
A pálya elég hullámos volt, féltem, hogy a második felére nem fogom bírni, de nem jött semmiféle holtpont és lassulás, csak az emelkedők viseltek meg. (Vajon a zselé miatt ment ilyen jól?) Nagy boldogságomra ezen a szintes pályán 4:30-as átlagiramot tudtam futni. Kremi pedig szenzációs szavakkal fogadott a befutásnál.
Szavait az alábbi kis felvételen is hallani:
Isteni volt ez az egész nap, nehéz is szavakba önteni, de ennek ellenére nem tudom még, hogy lesz-e komolyabb folytatás. Még most is beleborzongok, ha visszanézem a lányaim felvételeit, és felelevenítem a versenyt. A jó eredményhez nagyon sokat kéne edzeni, de tartok tőle, hogy nekem ez nem fog beleférni. A futás biztos marad, és szeretnék jövőre is legalább egy triatlonos kitérőt tenni. Egyszerűen kell ez az érzés, ezt a versenyt sem fogom soha elfelejteni. Nagyon köszönöm nektek Nedus és Kremi, nem tudok elég hálás lenni a segítségetekért, és persze a családomnak is köszönök mindent, akik ott voltak, és végig szurkoltak nekem. Isteni volt!
A korosztályomban 7. lettem végül, és csak 22-en előztek meg összesen. Az időm pedig 2:23:31 lett. A hivatalos eredménylista itt látható.