20 év kihagyás után, a múlt hétvégén újra indultam egy triatlonversenyen Szálkán és hatalmas élménnyel gazdagodtam. 4 teljes évadot triatlonoztam a 90-es évek elején. Itt Szálkán rendhagyó táv volt: 500 m úszás – 45 km kerékpározás és 10 km futás. Sajnos sokat nem tudtam készülni rá, erős bringa- és úszóedzésem nem is volt. Az 500 méter úszás 10 perc alatt megvan edzés nélkül is, de azért hat úszóedzést csináltam.
A kerékpár volt a kritikus, mert a családi és baráti túrákon kívül nem sokat bringáztam idén (kb. 1000 km), csak az elmúlt két és fél hétben csináltam komolyabban.
Béres Attila azt mondta 3 nappal a verseny előtt, hogy nem is vagyok igazi triatlonos, ha nem szőrtelenítem a testem. Micsoda ???? Másnap már a kozmetikusnál voltam. Végigkente gyantával a lábamat és ahogy egy nyulat megnyúznak, egy jólirányzott mozdulattal letépte a lábamról az összes szőrt. A mellkasomat leborotváltam, Kata lányom pedig majdnem kopaszra nyírta a fejem.
Erre az egy alakalomra nem ruháztam be triatlonos ruhára, a hagyományos fürdőgatya és trikó szerelést választottam. 23 éve, amikor Darnyi Tamással beszélgettünk elmondta, hogy 50 méteren akár egy másodpercet is számíthat a szőrtelen test. Itt ez most annyira nyilván nem volt fontos, de véresen komolyan vettem!
A verseny előtti nap, péntek reggel még lementem úszni egy könnyűt, és csakúgy hasítottam a vizet szőrtelenül, igazi cápának éreztem magam. 1000 métert úsztam csak és benne csak egy db 200 métert mentem gyorsban, csak a stílusra figyelve, de lemértem, és 3:26 lett.
Kata lányom nagy örömömre elkísért a versenyre és péntek délután négykor már le is értünk Szálkára, a szekszárdi dombok környékére. (Ezt a versenyt Nedus Nedelka József ajánlotta, azt mondta ez tökéletes lesz nekem, mert egy jó hangulatú, amatőröknek rendezett verseny.) Sátratvertünk a kempingben és indultam is nevezni a versenyközpontba. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →