Szlovák nyílt, senior nemzeti bajnokság – 1500 méter

A múltkor írtam, hogy nem indult jól az 5 hetes felkészülésem a senior pálya OB-ra. Az 5 napos betegség után néhány napot sikerült csak jól futni, aztán felülfertőződtem és a levertség miatt nagyon vacakul sikerültek az edzések. Olyan is volt, hogy a bemelegítésnél 2 km után leálltam, mert egyszerűen hulla voltam.

Ezen a héten viszont már egész jól ment a futás. Csütörtökön 34-35 mp-es kétszázakkal résztávoztam az eddigi 36-38-asok helyett. Nem eröltetem nagyon, de valahogy emlékszik még a szervezetem a régi „gyorsaságra” és talán most szépen, lassan szedi elő ezeket az „emlékeket”.

Sajnos csak kevés senior pályaverseny van nálunk, én pedig egyedül résztávozom, így nagyon jól jött ez a szlovák verseny két héttel az OB előtt. Örültem, hogy végre futhatok másokkal, ráadásul versenyen, mezőnyben. Nem vártam sokat mégsem ettől a naptól, mert nem rápihenéssel, hanem edzésmunkából versenyeztem. Az elvégzett edzésmunkákat nézve egy 5:10-5:15 közötti idővel is elégedett lettem volna.

A terv pedig az volt, hogy 3:20-as ezerrel kezdek, és az utolsó őrületes 500 méteren teljes lesavasodással valahogy bekóválygok majd a célba. Nagyon megörültem a rajtszámfelvételnél, mert azt láttam, hogy 14 induló van. Szuper!

28 fok, felhős idő, és szélcsend volt Érsekújváron. A bemelegítőfutás és a nyújtás után elkezdtem még a melegítőben és már a szögesben százalni. Az utolsó négyre akartam levenni a mackógatyát, de sípoltak és le kellett jelentkezni a rajtnál (ez teljesen normális), 8 perccel a hivatalos rajt előtt. Ezután még futottam két db százat, de még nem éreztem teljesen bemelegedve magam. Erre ismét sípoltak, már a rajthoz hívtak bennünket, pontosan 5 perccel a 15:30-ra kiírt rajt előtt. Így nem volt tökéletes a bemelegítésem. Ha nincs rajtam melegítő és nem kenek bemelegítőkrémet, nem is tudtam volna normálisan futni. Amatőr banda! De nem volt mit tenni, beálltam a rajvonalhoz.

A rajt után két srác nagyon meglódult, esélyem sem volt velük menni, a harmadik 5 méterrel futott előttem, majd 200 méternél felzárkóztam és tapadtam rá. A 400 méteres részidő 76 mp volt. Gyors!!! 80 elég lett volna. Tapadtam tovább a srácra, aki később kiderült, hogy 800-on nyert. 700 méternél úgy éreztem lassulunk, 800 méternél határozottan azt éreztem, hogy meg kell előznöm, mert lassú a tempó. Megelőztem, és nem is jött velem tovább.

1000 méternél az órámra néztem: 3:22. Bizony picit gyorsabban kellene menni. Erősítettem, és 400 méterrel a vége előtt begyújtottam a rakétákat. 200 méterre a céltól éreztem, hogy egy utolsó 38-as kétszázzal akár meglehet az 5 perc is. Nyomtam, ahogy tudtam, körülöttem sajnos senki nem volt, így csak magammal közdöttem.

Beértem és lenyomtam az órát: 5:00:77 és a harmadik hely. A hivatalos időt a helyszínen nem tudták megmondani. Azt mondták, hogy a honlapon fent lesz. (itt látható) Másfél órát vártam az eredményhirdetésre, aztán döbbenet volt, hogy a nyílt versenyen mégsem hirdettek eredményt ezen a távon, csak a szlovák bajnokságban. Nem vagyok egy éremgyűjtő és mutogató tipus, de rohadtul bosszantott, hogy közel két órával tovább maradtam a semmiért! A futásért viszont megérte odautaznom. Nagyon örülök az eredménynek.

Az OB tervem és az álmom egy négy perccel kezdődő 1500 méteres idő. Áprilisban megfogalmaztam egy 4:50 es időtervet is, de az még talán távolinak tűnik. Négy erős edzés van még hátra, aztán meglátjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .