Egy könnyű héten vagyok túl. Szombatig elsősorban a regenerálódáson volt a hangsúly. Kedd este a ráckevei gyógyfürdőben lazultam és csütörtökön Feri bácsi gyúrt le. Elég sok kis összeugrott izomcsomót kellett kimasszíroznia. Nagyon frissnek éreztem utána magam. Pihenten érkeztem a mai, szombati senior fedettpályás OB 3000 méteres versenyére.
Ez a verseny a VB felkészülés egyik fontos állomása volt. Kiváncsi voltam, hogy mit tudok kisajtolni magamból, ha végre maxra futom ezt a távot. A terv a 11:15 volt, tehát a 3:45-ös iram. Mivel hétről-hétre erősebbnek érzem magam, úgy éreztem, hogy ez biztos menni fog.
A nagy vihar érkezését pont a délutáni órákra jósolták, és mivel tudtam, hogy kint fogok melegíteni, ezért két váltás futószerkót vittem. 45 perccel a rajt előtt kezdtünk melegíteni. Eső még nem volt, csak viharos szél 14 óra után. A bemelegítő 3 km-en szokás szerint merev voltam, de a gimnasztika és a négy kint végzett fokozó futás feldobtak, és szépen kilazultam.
Bent folytattam még egy kis nyújtással és a szögesben futottam még 6-8 db fokozót. Aztán megszólalt a hangszóró és hívtak minket a rajthoz. A szöges fűzőjét triplára kötöttem. 25 éve nem versenyeztem szögesben és fedettpályán még soha, tehát az egyéni csúcs biztos volt. 😉 Kissé feszülten álltam a rajthoz, izgultam. (elől jobbról a második, piros gatyában)
15 kör várt ránk. Eldördült a startpisztoly és következett a helyezkedés. 15-en rajtoltunk a szűk pályán. Igyekeztem az első kanyart meglökni, hogy a pálya belső részére kerülhessek. 5-6. helyre álltam be és az első kör végén már a 4. helyen voltam. Nagyon jól mentem, a lábaim tökéletesen bemelegedve, nem is éreztem, hogy futok. Vigyáznom kellett, mert magamhoz képest gyors voltam, és benne volt, hogy elfutom az elejét.
Az első ezer méternél a harmadik helyen futottam (3:37). Féltem az idő láttán, hogy ezt az iramot nem fogom végigbírni. A kétezer méter 7:19 volt. Élveztem a futást. A 13. körben kezdtek elnehezedni a lábaim, de nem lassultam. Nem érzékeltem a külvilágot, nem néztem hátra, nem tudtam vannak-e a nyomomban. Az utolsó kétszázon még minden erőmet összeszedtem és végül harmadiknak futottam be 11:00,89-el. (februárban 11:40-et futottam edzésen)
Kata lányom rögzítette a befutómat:
Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült, és ez a nap megint nagyon sok erőt adott a továbbiakhoz, a VB tervek megvalósításához. A végén kiderült, hogy a korosztályomat megnyertem, így még dobogóra is állhattam. (A korosztály legjobbjai nem voltak itt, ők ennél az időnél két perccel jobbat is tudnak)
Ebben a hónapban egyébként három bókot is kaptam. A feleségemtől kettőt és Feri bácsitól egyet:
„Onnan látszik, hogy fogysz, hogy ráncosodsz”; „Azért látszik a hasizmod, mert eltűnt róla a zsír” ; „Egész jó lett a mozgásod”
Kitalálható melyiket ki mondta 😉