Timi a Vivicittán! – Szurkolásom felsőfokon!

Timi vasárnap reggel élete első fémaratoni teljesítésére készült. Én ezúttal a profi szurkoló szerepébe bújtam és próbáltam neki minden segítséget megadni.

Tudtam, hogy hatalmas tömeg lesz, ezért nem voltam biztos benne, hogy a futók közt megtalálom, így biztosra kellett mennem. Egy okos alkalmazást aktiváltunk a telefonján, melynek segítségével folyamatosan láthattam a helyzetét és fel tudtam készülni a pálya adott pontján az érkezésére. A pályatérkép itt.

A 9:30-as a rajt után néhány perccel már láttam, hogy elmozdult a Margit-szigeten az a bizonyos jel, tehát úton van.IMG_6897Használta a Nike+gps alkalmazást, gondolom ezért frissült lassabban a jel. A következő frissítéskor már a sziget Margit-híd felőli végén láttam. Két km-nél, a budai hídfőnél vártam. Olyan sok ismerős jött, hogy csak kapkodtam a fejem, aztán egyszercsak integetett Timi. Mosolygott, minden rendben volt. Ha nem integet, biztos nem vettem volna észre. Pár bíztató szó és Hajrá!

Gyorsan leszaladtam a rakpartra, mert pár perccel később ott kellett volna látnom, de nem találtam a tömegben. Alkalmazásban frissítettem a helyzetét. Sajnos már átfutott a Margit híd alatt és déli rányba haladt a budai rakparton. Ezután azt számoltam, hogy kb. 70 perc múlva fogom csak látni a Margit-híd pesti hídfőjénél. Szépen lassan át is sétáltam. Időm volt bőven. Közben figyelgettem a telefonomon merre jár.

IMG_6898

Úgy izgultam, mintha én is versenyeztem volna. A Jászain gondoltam iszom egy kávét, és  volt is a közelben egy kocsma, gondoltam betérek. Kívülről az igazi füstös kocsma látszatát keltette, de az már a múlt, füst már nincs. Leültem egy kávéval és egy almalével és böngésztem Timi helyzetét. Bent elég hülyén néztek rám.

IMG_6900

Lementem a rakpartra a pesti oldalon, (16-17 km-nél) sok idő telt el mire láttam közeledni a parlamenthez.

IMG_6902

Közben sorra jöttek az ismerős futók, szurkoltam mindenkinek, akit csak észrevettem. Két képet is csináltam, aztán egyszercsak a telefonom fénykepező alkalmazása bekrepált. Korom fekete képet mutatott. Ilyen nincs! Tök ideges lettem. Újraindítottam, közben pásztáztam a tömeget. Végre felállt a rendszer. Merre vagy Timi? De sajnos már át futott a Margit-híd alatt…

IMG_6903

Se fotó, se szurkolás. Fasza!

Most mit csináljak? Két kilométeres kurfli után térnek ide vissza és futnak majd be a szigetre a célba. Maradjak, megvárjam, vagy bemenjek a célhoz? Az utóbbi mellett döntöttem.

Pár száz méterre voltam már csak a céltól, amikor gondoltam megnézem merre van. Már a  célegyenesben volt, kb. egy kilométerre a céltól. Élesíteni akartam a fotóalkalmazást, de végül teljesen lemerült a telefon. 10 percig még néztem a befutókat, hátha megtalálom, de nem láttam sehol. Se fotó, se szurkolás, se telefon, se Timi…

Elindultam a keresésére, de ezt 15 perc után feladtam. 20.000 ember közt megtalálni lehetetlen. Jöhet a „B” terv: ismerős vadászása, akinek van működőképes telefonja. Megvan! Sikerült olyan srácot kifogni, akinek térerő problémái voltak, aztán végül mire sikerült tárcsázni foglaltat jelzett a készülék.

Nekem viszont mennem kellett melegíteni a 10 km-es távra. A kolléga azt kérdezte, mit mondjon neki, ha visszahív. Mondtam, csak annyit, hogy puszilom és majd jelentkezem.

Kifutottam a kocsihoz a budai oldalra és töltőre tettem a telefont. Sikerült ezután pár mondatot váltanunk, és megbeszétük, hogy a Rauch lufinál találkozzunk ha befutottam. Szuper! Végre megvan a találkahely!

Befutottam, de nem volt sem a célban, sem pedig a befutásomat követő 15 percben a találkakelyen. Így szépen visszamentem a kocsihoz, ahol már feltöltődött a telefonom.

Végül az Árpád-hídnál vettem fel és jól megpuszilgattam. Nagyon boldog volt, hogy 2:08:55-ös idővel teljesítette a távot és ez az egész vasárnap esténket bearanyozta.

Egyébként négy díjat nyert aznap: élete leggyorsabb 5 és 10 km-e és félmaratonja, valamint élete leghosszabb futása. Ezeket dobta ki neki az okos alkalmazás:

Képernyőfotó 2014-04-14 - 19.13.26Én pedig a szurkolásban, a sétálgatásban és az idegeskedéstől jobban elfáradtam, mint ő, nekem nem is ment a futás.

Egész este szinte repkedett a drágám és már az őszi maratonfutó eseményeket böngészte. A térdemre fektettem és jól kiporoltam a fenekét!

5 thoughts on “Timi a Vivicittán! – Szurkolásom felsőfokon!

  1. Timikém nagyon gratulálok fantasztikus vagy meg emelem a kalapomat és ez a drága kisfiam aki így szurkolt neked ez fantasztikus meghatott a dolog, főleg az, hogy szép estétek lett tőle. Csak így tovább. Nagyon értékelem a kitartásotokat.
    Millió puszi NEKTEK Ircsi nagyi

  2. Visszajelzés: Egy futó beszólt a Vivicittán a járókelőknek | Szuflavéder blogja

  3. Visszajelzés: Apcom DOA csapata a SPAR Budapest Maratonon | Szuflavéder blogja

  4. Visszajelzés: Vivicitta 30 éve és most | Szuflavéder blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .