Március végével leálltam az intenzív úszóedzésekkel és a futás lett újra hangsúlyos, pedig nem sok javulás történt az állapotomban, de egy életem, egy halálom. Úgy döntöttem, hogy egy felmérőúszással zárom le a felkészülésem ezen szakaszát.

Nem tudom miért pont a kétezer métert választottam, talán azért mert februárban úsztam egyet erősen, ahol sikerült picivel 39 percen belülre kerülni. 75 km-t sikerült összesen úsznom bő másfél hónap alatt, kiváncsi voltam mennyit fejlődtem.

35 perces álomhatárt tűztem ki akkor, amikor Hliva Katához (úszóedző) kerültem, de ez akkor nem egy hónapos terv volt. (Kata edzéstervét csak márciusban, összesen 3,5 hétig csináltam). Így most azt mondtam, hogy ha 36 perccel kezdődik az idő már elégedett leszek.

Kicsit izgalmasabbá tettem, nehezítettem a dolgot. Az csepeli strandon az uszodában 19 órakor leszedik az elválasztósávokat és a vizilabdásoké lesz a medence, tehát 19 óráig be kellett fejeznem a felmérőt, ha nem akartam, hogy lezavarjanak a pályáról. Így a rajtot másodperc pontosan 18:23-ra tettem. Így még több izgalom jutott a végére.

400 méter bemelegítés, nyújtás, néhány sprint és már csak fél percnyi szusszanásom volt hátra 18:23-ig. Háromszor terveztem úszás közben az órára nézni. 500-1000-1500 méternél 9 perc és 9:10 közötti ötszázakat gondoltam, így jól követhető az iram alakulása. Az órára mindig úgy néztem rá, amikor már az 500 méterből a bukófordulóval ellöktem magam és siklottam. Talán így vesztem el a legkevesebb időt.

18:23-kor lenyomtam az órát és nyomás. Az első száz mindig nagyon könnyen megy, és itt hajlamos vagyok sokkal gyorsabb iramot menni, mint amit végig bírok. Nagyon figyeltem, hogy „kocogósnak” essen az első száz. De mivel 150 méternél picit elnehezedtek a karjaim, ezért kicsit csökkentettem a tempón és végül 300 méter körül álltam be az igazi utazótempómra. (Kép: Szaszafotó)

Hárman úsztunk a pályán egy nyugdíjas bácsival és egy erős, mellben úszó sráccal. A kerülgetésüket nem éreztem hátráltatónak, és a fordulóknál félre is húzódtak. 500 méternél 9:11-re fordultam. Jól éreztem magam, de még nem éreztem, hogy megy-e majd ez a tempó végig vagy sem. 1000 méter 18:27, tehát a második 500 méter 9:16-os volt. Gondoltam ezzel még nincs baj, de osztottam, szoroztam gyorsan, hogy ha ilyen ezer lesz a második is, akkor 36:54 lesz a vége. És innen bizony még csekély lassulás volt várható.

Aztán két hölgy jött be még a pályára. Ez egy kicsit megzavart, mert egymás mellett úsztak, ráadásul az egyik terhes volt elég nagy pocakkal, ezért óvatosan mentem el mellettük és néhány bukóforduló is elmaradt. Az 1500 méter 27:47 lett, tehát a harmadik 500 méter 9:20 lett. 100 métert mentem még mire tudatosult, hogy ez így nem lesz meg. A parton pedig már melegítettek a vizilabdázók.

Minden befejezett 100 méter már ajándék volt, és vártam, hogy kezdjék bontani körülöttem a pályát. 1800 méternél pánikomban ismét az órára néztem: 33:26. A sávelválasztók még mindig érintetlenek voltak, gondoltam egy százast még biztos leúszhatok. És begyújtottam a rakétákat. Ekkor már nem ment a hármas levegő, csak kettessel nyomtam. Az utolsó száznál már mindent beleadtam, de az igazi durva lábtempót, az utolsó nagy dobást csak az utolsó 50 méterre tartogattam. Óriási sprintbe kezdtem és végül becsaptam a célba. 36:56!

A sávokat elkezdték bontani, de a medence végén keresztben úszva sikerült levezetnem. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen úszás is ekkora örömöt és boldogságot tud okozni. 15 perc gyógyvizes szabadtéri relax következett.