Ahogy arról már bővebben beszámoltam, a három fő verseny júniusban meglehetősen kalandosan indult, de végül mind a három versenyen sikerült faragni a legjobb időmön. (Szerdai 800 m, St Pölten szombaton 800 m és vasárnap 1500 m)

Fejben viszont annyira elfáradtam ettől a héttől, hogy nem tudtam még hogy hogy csinálom tovább. Volt egy „B” tervem, hogy sokat bringázok és megcsinálom a Passau-Bécs/Budapest bringatúrát a Duna mentén. Én erre is komolyan készülnék, de pályaversenyzés mellett nincs sok helye az erősebb kerékpáros edzéseknek. (hosszú futások mellett jobban belefér a több bringa) Ezen kívül szeretném végig csinálni a kék túrát is, de persze emellett is tudtam volna futni úgy, hogy felkészüljek az őszi hosszabb versenyekre.

Tehát St. Pölten után egy pár napos „szabadságot” terveztem, amibe főleg kerékpározást, úszást és hegyi futást terveztem be. De csütörtökön már írtam Anikónak, hogy az „A” terv lép életbe. Ez pedig a Szlovák OB lett volna most hétvégén 1500 méteren, majd július végén a hazai OB-n 800 méteren zártam volna a pályaversenyes szezont.

A baj csütörtökön történt. Reggel felmentem a Hármashatár-hegyre futni és amikor az aszfalton a fenyőgyöngye felé futottam lefelé, láttam egy kerékpárost feküdni az aszfalton oldalfekvő helyzetben komolyabb sebekkel. Egy autós állt mellette, megkérdeztem tudok-e segíteni, de mondta a férfi, hogy nem, mert már érkezik a mentő. Állítólag egy nyúl ugrott a bringás srác elé és hatalmasat esett.

Délután mikor átöltöztem az esti céges grillezéshez, bezártam a kocsiba a slusszkulcsomat. (életemben először) A kollégákkal megnéztünk pár videót, hogy lehet feltörni egy autót ha bezártuk a kulcsot, de amatőrök maradtunk, nem sikerült. Én viszont kétségbe nem estem, mert a bringám ott volt és gondoltam este hazatekerek és másnap elhozom a pótkulcsot.

Június 21-én este tehát elindultam haza a montival és elég jó tempóban haladtam, de pár kilométer után erősnek éreztem az iramot így visszavettem. A következő pillanat amire emlékszem, az az volt, hogy egy éles fény világít a szemembe és éppen varrják össze az államat…

A teherautós, aki megtalált és hívta a mentőket annyit mondott(két nappal később), hogy oszlopnak mentem és kirepültem a rakpartra. Szerencsém volt, hogy nem jött éppen autó, mert az keresztül ment volna rajtam. Hat percig feküdtem eszméletlenül 12 perccel később jött a mentő és bevittek a János kórházba. Valahogy így néztem ki, amikor a mentők érkeztek:

A kórházi CT vizsgálat kimutatta, hogy az arccsontom két helyen eltört, de nem mozdult el (ami majd magától összeforr), de egyéb nagyobb, komolyabb gondot nem mutatott ki. Az egész bal arcom tiszta vér volt, a szemöldököm szétnyílt, az állcsúcsomat három öltéssel varrták össze. Vélhetően ide kaptam azt az ütést, amitől KO-ztam és azóta sem emlékszem semmire a történtekből.

A térdkalácsom és két bordám is megrepedt, a térdem csúnyán zúzódott is. Jobb hátul két fogamból letört két kis darab és a bal szemem csúnyán bevérzett, agyrázkódásom volt.

Péntek reggel bejött az orvos a kórterembe és kérdésemre, hogy mikor mehetek haza annyit mondott, hogy a mai nap még megfigyelnek és ha minden rendben, akkor szombaton haza mehetek.
Azt mondták 2-3 hétig ne fussak. Kb. egy hétig még megvoltak az agyrázkódás enyhe tünetei, mert eléggé fáradékony és aluszékony voltam. De étvágyam volt, hányingerem nem volt és nem is szédültem.

Eltelt több, mint két hét mozgás nélkül. Most vasárnap kimentem kocogni 2 km-t, de kicsit sem élveztem. A térdem sajgott, a bordáim is rendetlenkedtek és a közérzetem is szar lett. Két óra pihenés után lettem jobban. Úgy látszik még pár napot pihennem kell.

Szerencsére „nagyobb” baj nem történt, mégis úgy érzem, hogy kaptam még egy lehetőséget egy újrakezdésre.