Tanévkezdetkor és ilyenkor, amikor már jobb idő van, sokszor tartják a középiskolások tornaóráját az atlétikapályákon. Heti egy-két alkalommal megfordulok a Csepel pályán. A múlt hét valamelyik reggelén, a bemelegítőfutás után éppen gimnasztikáztam, amikor megjelent egy kb. 30 fős vegyes (fiú-lány) csoport. Hirtelen nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Nem a jelenlétük zavart, hanem inkább az, hogy a legtöbben ilyenkor nem tudják, hogy kell ott viselkedni. Szerencsére azonban velük volt az 55 év körüli, köpcös, erős hangú, kemény tornatanár.

Miután besétáltak a pályára, a tanár úr hangosan köszönt a pályán sportolóknak. A diákok (többségük túlsúlyos) elég halkak voltak, ezért rájuk is szólt: “mi az, nem tudnak normálisan köszönni?” A harsányabb köszönésük után kaptak egy “na így valahogy” -ot, aztán elkezdte az órát.

“Na kérem szépen, akkor akik nem hoztak tornaruhát és nincs orvosi igazolásuk, hogy nem tornázhatnak, azok szépen kezdjenek el a nyolcas pályán, óra végéig körbe-körbe sétálni. Egy kis séta nem fog megártani senkinek. Az én órámon nem fognak itt a pálya szélén ülve facebookozni!”

A tanár úr tehát már az első percben tisztázta az erőviszonyokat és a diákok kb. harmada duzzogva bár, de elindult a sétára. A többieket két kör bemelegítésre küldte, szigorúan a kettes-hármas pályán! A bemelegítő futást követően levezényelt egy 10 perc körüli kis gimnasztikát. Majd folytatta.

“Akkor most futóiskolázni fogunk. Ki az, aki csinált már ilyet?”

Egy kéz sem emelkedett a magasba, így szemrebbenés nélkül bemutatta az első gyakorlatot, a dzsoggolást. Majd hármasával indította tanulókat és mindenkihez volt egy-egy jó, vagy egy javító szándékú, szokszor megmosolyogtató szava. Az egyik srác semmihez sem hasonlítható, össze-vissza rángásokkal próbálkozott a dzsoggolással. Látszott, hogy a többieknek játszik.

“Na idefigyeljen fiam! ha ezt a mozgást lekameráznánk és feltennénk a youtube-ra, biztos, hogy millióan lájkolnák és nagyon népszerű lenne vele, de nálam higgye el nem az!”

Nagy röhögés volt a többiek részéről, de pillanatok alatt visszállt a fegyelem és folytatták. A többi gyakorlat befejezése után 2 db 50 méteres gyors futás következett. A komolyság itt is megvolt, stopperral mért és mindenkinek bemondta az idejét, és folyamatosan mentek a javító kommentek. Végül a zárószám a 600 méteres felmérő volt. Itt a leggyorsabb 2:11-et ment, az utolsó pedig – mint, aki jól végezte dolgát – 7 perc körül, nagyon vidáman, sétálva, mosolyogva ért célba. A tanár úr miután beregisztrálta az időket, így zárta az órát:

“Gratulálok mindenkinek a mai mozgáshoz. A túlsúlyos tanulóktól nem várok jó futóidőket, de legalább szeretném látni az igyekezetet. Ma ezt itt nem tapasztaltam, de majd a következő órán lehet bizonyítani.”

Sajnos nem hallottam végig mindent, csak amikor a közelükben voltam, de a tanár erős hangja folyamatosan, az egész pályán hallatszott. Én sok ilyen testnevelőt kívánok a mai diákságnak. Nekem nagyon kellemes élmény volt, el is húztam kicsit ott az időt. Tetszett, hogy végig a “nyelvükön” beszélt, és folyamatos pörgés volt az órán. Nagyon motiválónak éreztem, szakmailag és pedagógiailag is a toppon volt és ha néha nyeglék is voltak a fiatalok, mégis úgy láttam tisztelték őt. (Talán csak ketten ölték volna meg legszívesebben a sétálók közül 🙂 )

Biztos vagyok benne, hogy fognak emlékezni ezekre az órákra, és egyszer majd maguktól is elkezdenek mozogni valamit.