Apcom DOA csapata a SPAR Budapest Maratonon

1988-ban egyszer elestem egy 4×800 méteres váltóversenyen. Aztán felálltam és végigfutottam, de emiatt nem került fel a dobogóra a csapatunk. Ez a kudarcélmény sokáig dolgozott bennem, nem is nagyon indultam váltóversenyeken.

Idén először cégcsoportunktól lehetőséget kaptunk, hogy elinduljunk a SPAR Maratonon. Nekem nagyon tetszik a kezdeményezés és ami nagyon meglepett, hogy közel 60 fővel veszünk részt a holnapi versenyen. (12 csapat és 3 egyéni induló). Mivel a 30 km és maraton sok nekem, egyértelmű volt, hogy az egyik négyes csapatban fogok indulni.

Az Apcom DOA csapatát fogom erősíteni, a második ember(11 km) leszek. Schnábel András (11,6 km) rajtol, aki idén már bizonyított, ugyanis megcsinálta a Vasi Vasember triatlont. Harmadiknak Csibi Andris fog futni, aki csak egy-két hónapja edz, de 6-7 km-t már teljesített edzésen, ezért nem is lehet kérdés, hogy simán viszi a 8,3 km-es szakaszt is. Befutó emberünk Szeidl Tibor (11,4 km) lesz, aki válogatott szintű kézilabdázó volt. Mostanában is rendszeresen mozog, bár saját bevallása szerint erre az alkalomra célzottan egy métert sem futott.

Én biztos vagyok benne, hogy sikerrel teljesítjük a távot. Ez az egész természetesen nem vérre megy, én azt mondom bulizni megyünk. Egyébként nagyon klassz dolog az is, hogy az Apcom Hungary dolgozóinak a FELE fog rajthoz állni holnap. Sportos kis cég a mienk.

Egész idáig teljesen lazán fogtam fel ezt a dolog. Számomra a teljesítésen kívül nincs tétje a holnapi napnak. De ez a nyugalom mára elmúlt. Úgy izgulok, mintha az idei év fő versenye lenne. Az elmúlt napokban többször beszélgettünk izgatottan a kollégákkal a versennyel kapcsolatos dolgokról. Pl. hogy hogy találjuk meg egymást a váltópontokon. A Barátok alkalmazásban gyorsan be is jelöltük egymást, bár ezzel kapcsolatban rossz tapasztalataim vannak. Viszont lesz egyenpólónk, ami reméljük segít majd megtalálni egymást.

Számításaim szerint 12 óra 5 perc körül veszem át a “váltóbotot”. Ezen a linken lehet pontosan követni a futásomat. Hajrá Apcom DOA!

2 thoughts on “Apcom DOA csapata a SPAR Budapest Maratonon

  1. Én a 30km-en indultam, bemelegítéskor láttalak lent a parton, de olyan elszánt arccal, teljes koncentrációban melegítettél, hogy meg sem mertelek szólítani, csak mögötted futkorásztam úgy 20 méterrel egy kis ideig… Csodálkoztam is, hogy te 30km-en? De így már világos, váltóban mentél. Rohadt meleg volt, engem kikészített…

  2. GGábor nyugodtan oldajöhettél volna. 5 km-el melegítettem, aztán a 11 km-es táv, aztán a harmadik váltós kollégával továbbfutottam, így 25 km lett a napom vége. Majd írok róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .