A sátrazásokról mindig az a vicc jut eszembe, hogy aki eddig a sátor tetején aludt, annak a Sátoraljaújhely. Mi is először sátraztunk együtt családosan. 6:45-kor indultunk otthonról  és a Camponához tekertünk (kb. 13,5 km) és éppen elértük a Balatonaligára tartó vonatot.

Ez egy modern, piros vonat volt, légkondival, klassz ülésekkel. Még sosem utaztam ilyenen. Székesfehérváron pedig átszálltunk a hagyományos, régi, megszokott vonatra. Balatonaligára 30 perc késéssel érkeztünk és a leszállást követően kezdődtek is a bonyodalmak. 30 perc alatt tettük meg az első két kilométert. A végén már majdnem sírva fakadtam. Mindkét lánynak a táskája belelógott a küllőkbe, aztán Timi váltója szarakodott, majd a lánc esett le hátul belülre stb. Így az első fél órát követően nyakig olajos kézzel tekertem tovább.

Már 10 km-t is megtettünk, amikor Balatonvilágoson megálltunk egy kocsmánál. A lányok üdítőt, én meg sört ittam, majd jött a hidegzuhany. A csajok otthon felejtették a kis nyári sapkájukat és a Timi szólt, hogy adjak egy kis pénz, mert végre találtak klassz sapkát az egyik árusnál. (nálam volt a közös kassza) Kissé csalódottan nyújtottam át az ötezrest, de aztán azonnal jött a pofon: 5500! Elővettem egy ezrest, aztán jött a második pofon: “darabja”. Nekünk természetesen balatoni árusoknál kell Nike logós sapkát vennünk! És persze abban sem vagyok biztos, hogy eredetit kaptunk. De apuka nem kötekszik, mosolyogva adja át a pénzt.

A part szép volt (balra a Kata lányom, középen a sapiban én látszom): Egyébként nagyon nagy örömömre a lányok élvezték és többször mellémtekerve jelezték, hogy jól érzik magukat és gyönyörű a látvány. Alsóörsig jutottunk és ott a nagy kempinget választottuk. Tetszett mindannyiunknak és hamar sátrat is vertünk.

Itt már készen vagyunk:

Ja, és egy sátorverésről készült videóm is van:

A sátorverést követően elmentünk a kb. 100 méterre lévő zenés étterembe. Egy nagy családi pizza mellett kb. egy órát az élő zenére táncoltam Timivel. A parkett ördöge voltam. Remekül nyomta a zongorista. A pincér szólt, hogy lehet kérni számokat a zenésztől. Azonnal a parole, parole c. számot kértem. A következőre már játszotta is. Nem hittem a fülemnek az első akkordoknál. Mese nem volt, menni kellett, ezt nekünk nyomta a zenekar. Jót táncoltunk és a gyerekek is élvezték a hülye táncos műsorunkat. A zenész természetesen pénzt is kapott a játékáért.

A sátorbafekvést követően senkit sem kellett ringatni, azonnal elaludtunk. 48 km összesen az első nap, le a kalappal csajok. De hogy mennyi minden történt még?

Folytatom.