Ahogy megkaptam a körzeti orvostól a beutalót máris bejelentkeztem a sportkórházba a reumára, hogy utánajárjak a derékfájásomnak, zsibbadásomnak. Reggel a doktornő első betege voltam. A szokásos “vallatási” procedúra után végre levetkőztetett és jött a vizsgálat. Először állva nézegette végig csigolyánként a hátamat.

Dőlnöm kellett jobbra-balra, egyik láb, másik láb emel, aztán felfektetett az ágyra és megrángatott. A végén azt mondta, nincs komoly gerincsérvem ez egészen biztos, különben visítanom kellett volna a fájdalomtól attól, amit csinált velem. De azt mondta, hogy lehet olyan kitüremkedés (azt hiszem ezt a szót használta), amit megeröltetés idéz elő, és ami aztán idővel visszahúzódhat, de hogy van-e kitüremkedés, azt csak MR vizsgálattal lehet megállapítani. Ennek ellenére nem gondolta, hogy ennyire messzire kéne mennünk.

Első körben átküldött a röntgenre. Negatív a lelet. Legalábbis nincsenek összecsúszott csigolyáim. Három hetes gyógytornát és fizikóterápiát és mágnesterápiát írt elő. (Így négy hónap után is azt mondom: jó dolog ez az “ultrafutás”:))

Április 2-án lesz újra kontroll, utána meglátjuk hogyan tovább. Meg is volt a az első mágneses és lézeres kezelés. Nagyon kultúrált volt a rendszer, maximálisan kedvesek voltak, betegbarát kiszolgálást kaptam, ráadásul szinte komolyabb várakozás nélkül.

A gyógytorna, illetve egészen pontosan a gerinctorna viszont meglepett. Egy nagy tornateremben van kb. öt gyógytornász és mindegyiknek 4-5 betege, akikkel a teremben elszeparáltan foglalkoznak.

Gondoltam a gyógytorna olyan, hogy a nagyfater is simán csinálná még 90 évesen is. Csinálunk majd pár lábemelést, hátralóbálom a lábam kétszer aztán mehetek haza. Hát nem ez történt. Itt kérem szépen gyakorlatsorozatok voltak. Nagyon kis szerény, visszahúzódő hölgyhöz kerültem. Megmutatta a baromi egyszerűnek tűnő gyakorlatot és megmondta, hogy hány sorozatot csináljak. Ez ismétlődött minden gyakorlatnál.

Én a harmadik után (5-6 perc) szóltam neki, hogy itt valami félreértés van, mert nem edzeni jöttem, hanem gyógytornára. Meg sem hallotta, amit mondtam, csak mutatta a következő gyakorlatot. A negyedik félénél már bedurrant a hasizmom és kissé szenvedősen nyögtem is a gyakorlat közben. Erre megkérdezte, hogy fáj-e a gerincem. Én csak a homlokomról lefolyó izzadságcseppekre mutattam és jeleztem, hogy csak nehezek a gyakorlatok, de különösebben ez sem érdekelte őt.

Bizonyára nagy lehet a bűnöm, hogy két héten belül a második szadista nővel hozott össze a sors. Most már abban is biztos vagyok, hogy a szerénység és a szadizmus egyenes arányban vannak. 45 perc elteltével szólt, hogy ennyi volt mára és leegyeztettük a következő időpontot. Szólt, hogy otthon is csináljam a gyakorlatokat. Mondtam neki, hogy nem jegyeztem meg csak az elsőt (az egy laza nyújtás volt) és kértem, hogy adjon a gyakorlatokról egy dvd-t vagy egy webcímet, ahol utána nézhetnék. Azt mondta nem tud ilyet adni, de mosolyogva megnyugtatott, hogy emlékezni fogok rájuk.

Másnap reggel nem tudtam felkelni. Az egész testemet egy rohadt nagy tekebábúnak éreztem, a fejemtől a talpamig egy nagy darab tömb voltam. Ha a fejemet balra fordítottam fordult vele az egész testem, különben visítottam az izomláztól. Gyógyulni akartam, de egyelőre rosszabb lett a helyzet.

Beszenvedtem magam a kocsiba és lementem úszni. Pont úgy, mint egy uszadékfa csurogtam előre a vízben. Nem is vártam különösebben az első fordulót, de végül nagy nehezen sikerült bevennem azt az első kanyart. 6-700 méter után lazultam ki és utána úgy mentek a résztávok, hogy én is elcsodálkoztam. Az idei legjobb úszóteljesítményemet hoztam. Meglátjuk mi lesz a jövő héten.