iRun Prémiumkupa 5000 méteres utcai futóverseny

Reggel fél hétkor csörgött az óra, és egy gyors pulzusméréssel kezdtem a napot. (A telefonomon indítom a stoppert (van benne!) és mérek fél percet) Újra kellett mérnem, mert nem hittem el, hogy 21, de mivel a második mérés is ennyi volt, ezért el kellett hinnem, hogy 42-es a nyugalmi pulzusom. Na még egy kontroll: mellkaspánt fel, óra indít: 42-43-at mutatott. Igaz lehet. Egy gyors bevásárlás következett a szigethalmi piacon, ahol a friss sült kolbász és lángos illatának simán fittyet hánytam és haza érkezve gyorsan bevertem a mogyóros, banános, mézes, zabpelyhes fehérje turmixomat.

A mai versenyre csak annyi feladatot kaptam, hogy 20 perc körüli idővel érjek célba. Kicsit fogtam a fejemet, mert tavasszal 20:45-öt futottam Kecskeméten, tavaly pedig ugyan itt (A senior VB előtt egy héttel) 19:38-at és pályán pedig 19:47 volt a legjobb időm. Én úgy éreztem, hogy a 20:15-ös idő lehet a reális.

Egy órával a rajt előtt felvettük a rajtszámot Madaras Pista bácsival és beültünk a kocsiba, hogy menjünk egy kört a pályán. Egy igazi felvezető kör egy F1-es klassz pályán! Izgalmas volt. Figyeltük, hol lesz erős szembe szél, megnéztük, hol, melyik oldalon ideálisabb futni, szóval alaposan kielemeztük a pályát.

utvonal54

Itt egy kicsit elkeseredtem, mert Rákoskeresztúr nem a sík utcáiról híres. A pálya egyébként izgalmas, változatos volt a maga kis hullámaival, a sok kanyarral. 3,8 km-ig nem is volt komolyabb emelkedő, mert a kb. 4 emeletnyi szintemelkedés az utolsó kilométerre került.

5 km bemelegítés után odaálltunk a rajtvonalhoz. 20 induló volt 5 km-en és kb. ugyan ennyien választották a két kört, a 10 km-es távot.

IMG_9667

A rajtot követően ráálltam a négy perces tempóra. Négyen már az elején elléptek és egy km-nél már kb. 70 méterre voltak előttem. Nem volt túl jó az első ezer, az óra szerint 4 perc volt, és nem volt jó előjel, hogy eléggé kapkodtam a levegőt. Azután teljesen kilazultam, majd a bolytól leszakadó két srácot üldözőbe vettem és két km-nél az egyiket le is előztem (7:51). Erőt adott, hogy közeledtem a harmadik helyen futó fickóhoz és 3 km-nél már mögötte futottam kb. száz méteren át. (11:43)

Aztán mellé mentem, mert úgy éreztem lassú lesz így a tempó. Csodálkoztam mennyire laza volt a lábam, mert nem pihenő hétből érkeztem ide. A srác, miután kérdésére mondtam, hogy 5 km-en futok, megnyugodva le is szakadt. A negyedik km-t meg kellett löknöm (15:30), tudtam, hogy utána emelkedő jön, tuti lassulni fogok, de itt már éreztem, hogy meglesz a 20 perc. Az első két helyen futók tartották a már kb. 100 méteres duzzadt előnyüket. A célegyenesben láttam, hogy tovább futnak, itt tudatosult, hogy megnyertem a versenyt. Az időm: 19:26.

Képernyőfotó 2015-09-06 - 20.54.49

 

IMG_9680

A fő célverseny továbbra is a NATO futás lesz, ahol 10 km-en a 40 perces időt szeretném megcélozni.

3 thoughts on “iRun Prémiumkupa 5000 méteres utcai futóverseny

  1. Gratulálok! (Amúgy nem téged láttalak ma, 09.07-én délelőtt 3/4 11-kor a Wizz Air rajtszámfelvételnél? Indulsz esetleg?)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .