Morócz József ultrafutó, extrém teljesítéseit régóta követem. Szórakoztató versenybeszámolóinak rendszeres olvasója vagyok.

Tavaly a sárvári 24 órás OB-n kategóriájában első helyezett volt, 173 km-t futott. Mjoci fő egyéni versenyei közé tartozik a Balaton Szupermaraton, az Ultrabalaton, és rendszeresen indul a jótékonysági futáson is. (napi 70 km átl. egy héten keresztül). Idén a fő célja a Spartathlon teljesítése, de előtte a sárvári 24 órás versenyt és az UB-t is szeretné sikerrel végigfutni.

Az utóbbi néhány évben kiegészítő sportként elkezdett a kerékpározni és az úszni is. 2013-as tervei között még szerepelt az Ironman táv teljesítése.

Egy éve történt, hogy egy februári napon feliratkozott egy hat órás görgőzésre. Ekkor azonban “gondolt egyet..”  Az ő beszámolója következik.

“Amikor jelentkeztem a februári 6 órás görgőzésre, az egyértelmű volt, hogy előtte és utána is lesz még némi testmozgás. Aztán jött az ötlet mi lenne, ha…!? Némi tervezés után kivitelezhetőnek tűnt az ötlet. Péntek este összekészítettem a cuccot, hogy másnap reggel jöjjön aminek jönni-e kell. :))
Szombaton hajnalban a mobil ébresztett, nagy nehezen kimásztam az ágyból. Elkészültem, pár falat reggeli, aztán indultam. A busz elment előttem, így, vagy 10 percet fagyoskodtam a vékony futócuccban. Közben eszembe jutott, hogy a pulzusmérőt és az MP3-at otthon hagytam.

Az uszodába érve gyorsan átöltöztem, aztán irány a medence, 152 hossz várt rám. Az első pár száz méteren még elég görcsös voltam, nyomasztó, hogy messze van még a nap vége. 50 hosszakra bontottam a távot, részben azért, hogy ne feszélyezzen, hogy még mennyit kell úszni, részben meg azért, mert így kisebb a valószínűsége, hogy elszámolom magam. Az első kilinél még megnéztem, hogy mennyi idő alatt ment le, aztán már nem foglalkoztam tovább vele.

Lement a harmadik 50 hossz is, a maradék kettőnél már csak levezettem.(3600 m: 1:44:45) Elégedetten másztam ki a medencéből, a tervezett idő meglett, ráadásul egész egyenletes iramban. Átöltözés, aztán rohanás a BME sportközpontba. Útközben kajáltam, kell az energia.
Pacsi az ismerősökkel, méretre állítottam a gépet, aztán indulhat a tekerés. Az elején hagytam, hogy a lábaim bemelegedjenek, nem álltam neki keménykedni, elég a 90 körüli pedálfordulat, később majd jöhetnek az emelkedők. Néha úgy éreztem, hogy még kiállva is leszakadnak a combizmaim, annyira erősre állítottam az ellenállást. Síkra rakva 100-as körüli fordulattal tekertem.

Bő két óra múlva már nem tudtam izzadni, pedig nagyon melegem volt. 100 kili után tartottam egy technikai szünetet. A kezdeti lelkesedésem már a múlté, jó lenne, ha már végre leszállhatnék. A lábaim is fáradtak, alig vártam már, hogy vége legyen. Már nem volt sok hátra, de muszáj volt megállni lemosakodni, mert úgy éreztem, hogy ledőlök a bringáról. Aztán eljött várva várt pillanat, megvan a 180 kili.(5:07) Ezt az időt nem tekintem reálisnak, a valóságban egy-másfél órával tovább tartana.

Letakarítottam a gépet, megnéztem, hogy Harsányi Zsuzsiék milyen cuccokat hoztak. Vettem pár apróságot, aztán irány az öltöző, jöhet a futás. A futós hátizsákom, olyan mint egy kisgömböc, úgy tele van. A tervezett futóútvonalon egy minimálisat módosítottam, hogy megszabaduljak a felesleges holmiktól, mert szeretnék egy 3:45-50 körüli maratont.

Kint havazott. A lábaim pörögtek, a futás nem esett túl jól. Otthon gyorsan leraktam a zsákot, magamhoz vettem az innivalómat és az MP3-at és már robogtam is a sziget felé. Ott várt rám 6 teljes és egy tört kör, mielőtt hazafelé kanyarodnék. A szigeten az első körben futottam a tört kört, a végén már nem biztos, hogy örülnék neki. Az erőt nem nagyon éreztem. Elgondolkoztam rajta, hogy mi a fenéért szívatom itt magam. Hideg volt, havazott, de melegem volt, és a hasam is görcsölt.

Fél körönként totál rosszul voltam, pár lépés séta, addig frissítettem, aztán vonszoltam magam tovább. Lassan besötétedett, a sziget is egyre fehéredett, én meg csak kőröztem. Aztán közel 30 kili után lassan elkezdett visszatérni az erő, újra mentek az 5 percesek. A frissítésre továbbra is odafigyeltem, nem akartam megborulni pont a végén. A zsebemben még volt energiazselé, de azokat már nem kívántam. Éhes voltam, de rendes kajára.

Végre végeztem a szigeten, és jó érzés volt hazafelé futni. A vércukrom a béka feneke alatt volt, de már nem érdekelt. Arra gondoltam, hogy bő negyed óra múlva otthon leszek. Pakoltam a lábaimat, minden lépés közelebb vitt. Már láttam a ház előtti parkolót, még 200 méter. A kapuban az órát megállítottam. (3:52:42) Nincs célfotó, szalag, érem, poló, csak a tudat, hogy megcsináltam.
Szokás szerint gyalog mentem fel az ötödik emeletre. Hamar megbántam, hogy kivételesen nem lifteztem. Alig bírtam felmenni. A lakásba érve feltépem a hűtő ajtaját, kivettem egy darab sajtot és egy sört, lerogytam a székre és rendeltem egy csomó kaját. A következő pár órát kajálással és egy kád forró vízben való relaxálással töltöttem.”

Végül nem indult egyéniben a nagyatádi Ironmanen, de ezen a téren azóta sincs hiányérzete.