Január 10-től a sérülés miatt elkezdtem a négy hetes pihenőt. Három hétig nem is futottam, utána is csak 2-3 km-t próbáltam. Közben rendszeressé váltak az esti otthoni görgőzések és az úszás is. Hetente háromszor úszok azóta is, már alkalmanként 3000 m feletti távokat. Nem volt igazán erős a január, de a naptáramat nézve végül egész mozgalmas lett:

(Kék kör: úszás, sárga kör: futás, narancs kör: szobabringa, piros kör: egyéb beltéri, vagy több féle mozgás)

Február második hetétől már futhattam. Négy hetes, a fokozatosság jegyében történő visszatérést mondott a doki és ezt maradéktalanul be is tartottam. Íme az elmúlt hat hét futó kilométerei heti bontásban:

Igen…, ez nem egy idegbeteg visszatérés. 🙂

Az állóképesség jobb fenntartása érdekében februárban már edzésterv alapján úsztam. A hónap így egy sokkal izgalmasabb medencés időszakot hozott a januárhoz képest. Tele stílusgyakorlatokkal, résztávokkal és persze egy február végi elmaradhatatlan 2000 méteres felmérővel, ami időben olyasmi, mint egy 10 km-es futófelmérő.

Nagyon élveztem a februárt annak ellenére, hogy a futásban még csak 10 km-ig jutottam. Ez a hónap a naptár szerint is mozgalmasabbra sikerült, mint a január:

A problémám az, hogy ugyan volt már tünetmentes futásom, de sajnos sokszor érzékeny az “egykor” sérült terület. A futásaim második felében kezdtem újra érezni a sérülés helyét és a futás végéhez közeledve egyre erősebbé vált ez az érzés. Jövő kedden lesz az a nap, amikor már az orvos szerint futhatnék úgy, mint régen, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy inkább visszamegyek hozzá.

Jó lenne többet futni, de teljesen jól érzem magam a medencében, a görgőn és a bőrömben. A kinti bringázásokat is nagyon várom már. Tehát nincs okom panaszra, még az sem zavar, hogy az év  első 2 hónapjában 600 km helyett csak 150 km került a lábamba. Most ez kell szeretni. A futással kapcsolatban padig “a jövőt most kifürkészni nem lehet”.