Az elmúlt négy hétben az edzések a tervek szerint zajlottak. Fokozatosan emeltem a kilométereket és nagy örömömre jól bírta a gerincem. Már majdnem minden eddig kimért pályámon futottam. Ezeket sosem futottam versenytempóban, de mindig írom a naplóba az időket. Nagy csodálkozásomra egy hegyi 14,5 km-en két hete már 20 mp-cel megközelítettem a legjobb időmet, de a múlt héten közel két perccel meg is javítottam. A 17,3 km-es Halásztelek körömön is 2 perccel szárnyaltam túl a legjobbamat.

Egyszerűen nem hiszem el ezt az egészet. Már heti 70 kilométer felett vagyok átlagosan. Ha csak ennyit fogok tudni futni tünetmentesen már az nagy ajándék lenne, de még növelhetem a heti mennyiséget.

Egy hónap után visszamentem a mesterhez egy kontrollra. Azt mondta, hogy remekül fejlődik a hátam. A múltkori 50%-ról már 80%-ra mentem fel. Megmutattam a gerinctornámat és csak dicsérő szavakat kaptam. Brutál még mindig gyakorlatsor, de a nyújtásokkal együtt is csak kb. 10 percet vesz el az életemből. Ezt már életem végéig csinálnom kell.

Úgy búcsúztunk el, hogy már nem kell többet mennem csak akkor, ha valami nem jó. Erősen bíztatott, hogy most már tegyem oda magam úgy rendesen a futópályán, ne kíméljem tovább magam.

Nem kellett nekem sem több, gondoltam felmegyek másnap egy Balboára, azt nagyon nem lehet könnyedén futni. Nekem nagy falat, mert 400 méter szintemelkedésnél nem szoktam többet futni, ez meg 800 felett van. Hajnal fél hétkor eléggé mereven neki is vágtam múlt pénteken. Nem figyeltem részidőket, csak a János-hegyen néztem az órámra és nagy megdöbbenésemre 30 mp-cel jobban álltam, mint az egyéni legjobbam. Aztán – tőlem nem megszokott módon – nem vettem be egy kanyart lefelé a Hűvösvölgy felé és 400 méter után vettem csak észre, hogy eltévedtem. Ha ezt az eltévedést levonom, akkor itt is beállítottam a legjobb időmet.

Ez a hét pihenő hét lesz, az úszásé lesz a főszerep. Nyaraláskor amúgy sem szoktam sokat futni. Most augusztusban elkezdem a versenyzést is.