Most vasárnap 11 órakor rajtol a NATO FUTÁS. De a “gyors” pálya és a nagy egyéni csúcsok a klasszikus 10 km-es távon már csak a múlt. A szinte teljesen sík pályát jelentősen módosították és 80 m szintemelkedést kapnak idén a versenyen indulók.
A rajt helyszíne az egyetlen, ami nem változott, idén is a Vérmezőről indulunk, de a verseny nem megy át a pesti oldalra, végig a budai oldalon marad és a végén az útvonal felmegy a várba.
Egészen 6 km-ig nincs is gond, hiszen a pálya szinte végig lejt. Ezután jön a csavar, 6 és 8 km között 5 emelet magasságot, majd 8 és 9 km között kb. 17 emeletnyi magasságot (54 méteres szintemelkedés) kell felfelé futni, ami durván keresztülhúzhatja a 10 km-es sík időterveket. Az utolsó kilométer a maga 5 méteres össz emelkedésével már szinte síknak mondható. Nem mondom azt, hogy nagyon durva a pálya, de aki 10 km-en szeretne egyéni csúcsot dönteni, az jobb ha idén nem ezen a versenyen tervezi azt. Íme a szinttérkép:
Én viszont úgy döntöttem, hogy nem tágítok az eredeti tervemtől, 40 percet tervezek futni az összesen 80 métert emelkedő útvonalon, feltételezve, hogy a pálya pontosan 10 km. (márpedig a térkép szerint annyi)
Az elejét kell gyorsabban megfutnom az eredeti tervhez képest, ami nem tűnik lehetetlennek a lejtős kezdeti kilométereken. Kérdés, hogy mennyi erő marad majd a végén az emelkedőkre. Nézve a szinttérképet az alábbi részidőket terveztem:
2 km 7:40 (3:50; 3:50)
4 km 15:30 (3:55; 3:55)
6 km 23:20 (3:55; 3:55)
8 km 31:20 (4:05; 4:00)
9 km 36:05 (4:40)
10 km 40 (3:55)
A tervem azt gondolom, nem túl elrugaszkodott, ha minden optimális lesz a rajtig, akkor sikerülhet. Természetesen a tényadatokat is megosztom majd. Juhejj, de izgalmas 🙂