“Nekem a Balaton…”

Az Ultrabalaton láz már lecsengőben van (1 kör futás a Balaton körül: kb. 210 km), a fotók és beszámolók posztolása is lecsendesedett. Én is mindig izgatottam várom ezt a versenyt, figyelem, ahogy az egyéni indulók készülnek, ahogy a csapatok szerveződnek. Szívesen olvasom az egyéni teljesítők félkészüléséről és a teljesítésről szóló beszámolókat is. A verseny napján pedig igyekszem online követni az eseményt és a versenyzőkkel együtt izgulok és messziről szurkolok, szorítok nekik.

20150506_Ultrabalaton

Jó néhány éve így van ez már, de én még soha nem vettem részt ezen a futóversenyen. Nálam az egyéni és páros indulás szóba sem jöhet, de még soha nem fordult meg a fejemben az sem, hogy csapatban álljak rajthoz, pedig már többször hívtak. Hogy a nap 24 órájában, különböző időpontokban többször nekiinduljak szakaszokat futni, azt én nem akarom, egyáltalán nem vonz. És miközben egy csapatárs fut, addig a másik három csapattaggal egy kocsiban büdösen összezárva zötykölődve próbáljak regenerálódni? Na neeeem! Soha! Még az egyéni kísérők feladata is rémálomnak néz ki kívülről. 🙂

Miközben ezt a posztot írtam felhívott Béres Attila dupla Ironman (idén csak az Ultrakéken indul), hogy jövőre indul egyéniben és félve ugyan, de megkérdezte, hogy kísérném-e bringával. Gondolkodás nélkül igent mondtam. (Remélem nem gondolja komolyan) 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .