Passau-Bécs bringatúra a Duna mentén – befejező rész

(A poszt első része itt olvasható, a második része itt nézhető meg, a harmadik része pedig itt)

Ismét 7 körül keltem ki az ágyból. Befaltam a beáztatott a zabpelyhet és a fehérjét. Elmentem kávézni és nagy meglepetésemre Grúberék fogadtak a büfében nagy mosollyal. 

Érdekes, hogy este nem vettem észre őket, pedig csak kb. 50 méterre sátoroztak tőlem. Micsoda véletlen, hogy mindhárom kempingben együtt szálltunk meg. Köszöntünk egymásnak, pacsiztunk, aztán mindenki ment a dolgára.

 Az előző esti terveknek megfelelően 9 órára készültem el. Ez a kemping  tökéletesen tiszta volt, szép zuhanyzó, mosdó és tiszta vécé. Aztán indulás előtt egy hangos csaóval búcsút intettem a leszbi párocskának és nekivágtam az utolsó szakasznak.

Egy maratoni táv várt rám a bécsi buszpályaudvarig, ami kényelmesen kb. 2,5 óra, de a busz csak 14 órakor indult, így nem siettem.

A Duna déli oldalán mentem tovább, nyugalom volt, szélcsend és kellemes meleg. Nem volt itt most semmi extra különleges látnivaló, de szép volt minden, a Duna még mindig szép tiszta volt, 40-50 cm ig le lehetett látni.

Aztán hamarosan egy zsilipnél ismét az északi partra terelték a kerékpárosokat, csináltam is egy klassz panorámafotót:

20 km körül meg is álltam egy árnyékos helyen, kb. 40 percet időztem, írtam pár gondolatot az előző napon történtekről és nézelődtem kicsit. Úgy számoltam, hogy a busz indulása előtt egy órával illene ott lennem, bármi közbejöhet, akár egy defekt is, így inkább ott várjak, mint hogy lekéssem a buszt.

Szempont volt, hogy ne izzadjak le tekerés körzben, nem akartam izzadtan, büdösen beülni valaki mellé a buszra. (Végül csak félig volt teli a busz, egyedül voltam a dupla ülésen)

Klosterneuburg után már látszott Bécs. Itt kezdődött a Duna sziget, én itt mentem tovább. Ez kb. 20 km hosszú, és a Margit-szigethez hasonlítanám, de annál keskenyebb. Nagyon hangulatos volt végig, remek lehetőség a futáshoz, kerékpározáshoz. Rengeteg eseményt is rendeznek itt, éppen valami afrika fesztivál volt kiírva.

Már csak 15 km lehetett hátra amikor bekapcsoltam a navigációt, úticélként a nemzetközi buszpályaudvart jelöltem meg. A telefont a bringás táska zsebébe tettem, az okosórám folyamatosan mondta, merre menjek. 12:45-re meg is érkeztem.

Benyomtam egy wurstot a pályaudvaron és vártam, hogy jöjjön a busz. Menetrend szerint indultunk és 17 órakor már a Népligetnél voltam. Innen már csak egy rövid etap volt hazáig, kb. 25 km.

Így tehát 112-102-92-42(-25), összesen 373 km-el zártam a kis túrámat. Felejthetetlen élmény volt, klassz lenne jövőre is folytatni.

Nézzük mennyibe került az út:

Buszjegy Passau-ig: 16.558 Ft (bringával)

Utasbiztosítás: 2.745 Ft

Kártyás fizetések közértben, fogadóban, kempingben: 25.041 Ft

Kp. EUR fizetések: 14.319 (55 EUR kb.)

Buszjegy: Bécs-Budapest bringával 5.649 Ft

Össz. költség: 64.312 Ft

Jövőre is megyek, vélhetően Salzburg-Klagenfurt-Graz-Körmend-Balaton-Szigethalom vonalon szeretnék mozogni.

A negyedik nap teljes fotóanyaga itt látható. Az útvonal itt nézhető meg. A nap szinttérképe Bécsig így nézett ki:  Az útvonal relive videója pedig így:

A népligetből pedig így tekertem haza.

2 thoughts on “Passau-Bécs bringatúra a Duna mentén – befejező rész

  1. Nagyon jó volt ez az úti beszámoló, szívesen olvastam minden részét. Köszi!

  2. Örülök. Én annyira kedvet kaptam ehhez, hogy jövőre megint tervezek egy ilyen ausztriai túrát egy másik útvonalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .