Senior pálya OB – Újra úton vagyok…

Némi megcsömörlés után – a Négy Évszak Maratonon történt gyalázatos futásomat követően – két hetet pihentem és csináltam mindent, ami nem a futással kapcsolatos. Leginkább bringáztam, (nagy túrán is voltam) közel 600 km-t. A helyi szigethalmi versenyen, a Sündörgésen, a kb. 4,6 km-es távon indultam és egészen jól éreztem magam, és ezzel a versennyel el is kezdtem az 5 hetes felkészülésemet a veterán pálya OB-ra.

Az első pár nap résztávos edzései jó sikerültek, bár kissé elszoktam a gyors futásoktól. Aztán csütörtökön be kellett fejeznem az edzést bemelegítés közben, mert rettenetesen gyengének éreztem magam. Kiderült, hogy elkaptam valami vírust és belázasodtam. Az eheti hétfői napom már tünetmentes volt, így kedden ismét nekiálltam az edzéseknek. Hiányozni fog az az 5 nap kiesés, de sajnos ez van.

Július 19-én lesz a pályaverseny az Ikarusz pályán. Izgalmas sporteseménynek ígérkezik, mert nemcsak a veteránok versenyeznek aznap, hanem a juniorok és az ifi sportolók is, így sokan leszünk.

Nagyon élveztem márciusban, hogy magamhoz képest milyen gyors voltam a fedettpályán, ezért mocorog bennem, hogy az 1500 méteres távon induljak. 44 éves leszek idén, ki tudja meddig tudok még gyorsan futni, azt hiszem inkább ezt a távot választom az 5000 méter helyett.

Nagyon élvezem most szögesben a tüdőszaggató résztávokat. Az edzéseket is az 1500-as távnak megfelelően terveztem, de ettől még lehet, hogy mégis 5000 méter lesz a végén. Vagy mindkettő? Ezt sem zárom ki. Mindenesetre július 9-ig, a nevezési határidő lejártáig ezt ráérek eldönteni.

Ha ennek vége elkezdem majd az őszi versenyekre az alapozást. 10 km-es veterán OB lesz ősszel és szeretnék még egy, a senior VB-hez hasonló félmaratont is futni. Tehát újra úton vagyok 🙂

1 thoughts on “Senior pálya OB – Újra úton vagyok…

  1. Visszajelzés: Szlovák nyílt, senior nemzeti bajnokság – 1500 méter | Szuflavéder blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .