Már két hete történt, hogy sikerült az idei célkitűzésem a NATO futáson, a negyvenperces tízes. A verseny után alaposan kiengedtem, abbahagytam az “aszkéta” életet, és azonnal szakítottam a speciális étrendemmel is. (szarvaspörkölt)
Zabáltam, amit csak kívántam: zsíros kajákat, édességet, kenyeret, pörkölteket, mindent, amit addig nem, és alkoholt is fogyasztottam, ráadásul két buliban is rendesen leittasodtam. Itt éppen egy kecskével kerültem szorosabb kapcsolatba:
Dobtam a vitamin tablettákat és a zöldségtálakat is, a súlyom mégis maradt 70 kg. Persze sok stressz ért ebben a két hétben, és keveset futottam, résztáv, és hosszú futás sem volt.
Bár céges csapatversenynek indult a holnapi SPAR maraton, de végül egyéniben, de céges színekben vágok neki a klasszikus 10 km-es távnak 10 óra 10 perckor. Nincsenek terveim, felszabadultan szeretnék futni, ahogy jól esik. Sírjon holnap az ég, ahogy csak bír, én pedig majd tisztulok 🙂
Karcsi, ez egy szarvas! 🙂
annyit ittam volna, hogy fel sem ismertem? 😉
Visszajelzés: SPAR 10 km és a tények | Szuflavéder blogja