A jól sikerült veszprémi verseny után a múlt hetem már stresszmentesen, a teljes nyugalom jegyében telt. Maximálisan ki tudtam kapcsolni és a szabadidőmben csak a futásra koncentráltam.

Azt hittem a verseny hetében már pihenünk, lazulunk, de Anikó (edzőbá) keddre még 10 db 300 métert írt 1 percre, egy perc pihenővel. (info: 6 km futás, gimnasztika 10×100 a bemelegítés és utána levezető futás van, így azért 12 km összejött aznapra) Ez sikerült is 59-es átlagra, de ez nekem nem egy felrázó, laza edzés volt. Ezután már csak könnyű futások voltak. Pénteken Szekeres Feri bácsinál voltam gyúratni és utána még lazultam egyet a ráckevei gyógyvízben. Szombaton 5-6 km-rel átmozgattam és egész nap pihentem.

A verseny napján fél nyolckor óra nélkül, magamtól ébredtem, közel 9 órát aludtam. A kis zabpelyhes fehérjés banánturmix reggeli után elindultam és az oktogon környékén parkoltam le. Innen kb. 4 km a Vérmező, a rajt helye, amely azért is praktikus helyszín, mert futás után nem úszhatom meg ide vissza a levezetést. (kb.1,5km) Egy órával a rajt előtt Richtofittal és lóbalzsammal alaposan bekrémeztem magam és 45 perccel a rajt előtt elindultam a bemelegítő futásra.

Melegítés közben kicsit előjött bennem az előző év, amikor elég gyengére sikerült a szervezés. Tavalyi posztomban elvarázsolt futóverseny címmel írtam róla. De idén minden klappolt, nem volt sor a melegítőruha leadásánál, pontos volt a rajt, nem sétált keresztbe a pályán turistacsoport, stb…

Anikó annyit mondott útravalóul, hogy figyeljek nehogy elfussam az elejét és hamar vegyem fel az utazósebességet (4 perces iram), majd 7 km-től azt csinálok, amit akarok. Kemény ez a szabadság így a végére. A melegítés tökéletesre sikerült, nagyon laza voltam, valósággal ki akartam futni a világból.

A képen Merényi Timivel, aki meglehetően szerényen nyilatkozott a verseny előtt az állapotáról és a végére óriási egyéni csúcsot futott (34:56).

A rajt után a bal szélre helyezkedtem, figyeltem, hogy ne legyen nagyon gyors az eleje. Tudtam, hogy az első 2 km enyhén lejt és két kisebb emelkedő is tarkítja az utat, tényleg könnyen el lehet futni az elejét. 3:48-cal kezdtem és 7:38 volt a 2000 méter. Furcsa volt, hogy olyan futókkal vagyok egy mezőnyben, akiknek az utóbbi időben a hátát még messziről sem láttam. De most nem velük versenyeztem, hanem az órával. Teljesen közömbös volt, hogy ki szaladgált körülöttem.

Egy pillanatra felvillant bennem, hogy ebbe a 7:38-ba bele is zsibbadhatok, és jelentősen visszalassulhatok majd, de nem ez történt. Ezután szinte óramű pontossággal hoztam a 4 perces iramot, ami baromi jól esett. Hiába ez a szuper Suunto óra, ez csak arra volt jó, hogy többször megijesszen menet közben. Nem szabad pillanatnyi sebességet néznem rajta, mert néha 3:45-öt mutatott, néha meg 4:25-öt. Többször a frászt hozta rám, pedig átlagban jó voltam.

Az 5 km 19:38 volt, kishíján megfutottam az idei legjobbamat. Elindult a kis hang a fejemben, hogy vajon menni fog-e ez az iram végig? Úgy éreztem, hogy igen, menni fog, de tudtam azt is, hogy a következő 2-3 km lesz a legnehezebb, itt fog eldőlni minden. Megnyugtató volt, hogy 22 mp-cel a tervezett iramon belül vagyok, de még nem éreztem biztosnak a dolgot. Fejben is és testben is nagyon erős voltam. A 6. km 4:01 és a 7. volt a mumus, ettől tartottam a legjobban, de 3:58 lett és még mindig baromi jól voltam. Itt már tudtam, hogy ezt már nem veheti el tőlem senki.

A nyolcadik kilométerbe még egy 4:04-es ezer is belefért, de nem bekocogni akartam a végén, hanem teljesen kifutni magam. A ligeti hajtűkanyar után begyújtottam a rakétákat –  legalábbis így éreztem. 3:56 lett a 9. km, és a felvonulási térnél még jobban rákapcsoltam, már nem néztem az órát, tudtam, hogy meglesz. Fújtattam, ziháltam, még két kanyar és a célegyenesben hajráztam egy nagyot, isteni érzés volt!! Az időm: 39:32 lett. (A futás részleteit itt találjátok.)

Annyira boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. A befutás után rögtön többen odajöttek gratulálni, szégyellem, de név szerint senkit sem tudok felidézni, csak arra emlékszem, hogy velem együtt örültek, gratuláltak, mosolyogtak, mindenki mosolygott, én is. Csak azt sajnálom nagyon, hogy a családom nem volt ott 🙁

Az eredménylista itt látható. (Úgy tűnik nem túl jó, mert gyorsabb tempót mértek nekem)

Most egy picit kiengedek. Tíz nap múlva a Spaar-on a céges csapatban teszem oda magam, aztán rá egy hétre következik egy hagyományos félmaraton Várpalotán. Ezután Siófok, majd a budai Trail és az alapozás következik. Nagyon várom a februári fedettpályás versenyeket is, ahol 800 és 1500 méteren szeretnék egy jót futni, azután meg… 🙂