Szeretem ezt a versenyt, de már három éve nem voltam itt, így idén természetesen szerepelt a terveim között. A vár, a tó, az egész hangulata, egyszerűen mesés. A pályarajz is erről árulkodik:
Minden augusztus első szombatján 16 órakor indul a verseny, a táv kb. 13,6 km. Általában nagyon meleg van. Nem is emlékszem volt-e itt valaha rossz idő, talán egyszer.
A triatlonos alapozás megkezdése miatt nagyon fáradtan érkeztem Tatára. Egy erős edzésnek terveztem, semmi tétje nem volt számomra, teljesen nyugodt voltam. Gondoltam 4:30-as iramban végigmegy majd, – gondoltam. Azért, ahogy szoktam bemelegítettem, kb. 3 km volt. (ezt mindig komolyan veszem)
A rajt után szépen mentek a lábaim, de a meleg miatt a szokásosnál is könnyebben kezdtem. Légiós sapkát vettem fel, tűzött a nap rendesen. Két km-nél értünk vissza a rajthoz és ott már éreztem, hogy nincs bennem erő, így tovább lassítottam. Fontolgattam, hogy kiállok, de aztán eldöntöttem, hogy mégis végigmegyek, mert hiányzott már az ottani hangulat. Egyébként simán feladtam volna, mert ha szarul megy a futás, a puszta teljesítés nem érdekel.
Elhagytuk 3 km után a vár részt, majd jött a tómenti sétány sok árnyékkal. Talán sűrűbben is voltak a frissítőpontok, mint két km. Minden állomáson és megállóhelyen megálltam, félreálltam, és két pohár vizet nyomtam minden ponton szépen, nyugodtan. Szekeres Feri bácsi 5 km-nél ért utol, 23:45 körül lehettünk.
“Mi van Karesz? nem megy?, válaszoltam: „Ez ma nem az én versenyem Feri bácsi” Hamar látótávolságon kívül került.
A strandoló szakaszon átfutni mindig élmény. Így, hogy túlélő tempóra kapcsoltam, tudtam kukkerolni a strandolókat. Voltak elismerő és voltak persze “ezek nem normálisak” tekintetek. De mindenhol drukkoltak, tapsoltak, jó volt a hangulat és persze engem meg folyamatosan előztek.
A tavat elhagyva egy kis emelkedő vitt fel a tizedik kilométert (ez idén kicsit hátrébb került). Nekem ez a pici emelkedő most a János-hegyet jelentette. Itt már előztek a 75 év felettiek is és egy 5 év alatti kissrác is az apukájával. Megdícsértem a fiúcskát, hogy mennyire ügyes, aki büszkén futott tovább.
Innentől az 5:30-as tempó sem ment már. Ezen az utolsó szakaszon kint voltak az utcán a helyi lakók. Szurkoltak, vízzel kínáltak. Egy 60 körüli úr a saját háza előtt slaggal locsolta azt, akinek erre igénye volt. Nagyon vidám volt.
13 km után már hallatszott a szpíker, jó hangulatban futottam a célegyenes felé és végre magasba emelhettem a kezem, ugyanis életem legrosszabb idejével teljesítettem ezt a versenyt. Sosem álltam itt még sorba pólóért, most 15 percig tartott. A névre szóló oklevélért már nem is álltam be.
Semmi rossz érzés nem maradt bennem, 1:12:54-et futottam, jól volt itt lenni, jövőre is jövök.