A rajtszám átvételnél (csütörtökön) én álltam a legtöbbet sorban, mert nem találták a rajtszámomat. Kiderült, hogy tévedésből a Wizz air félmaraton (szeptemberi) nevezésemet nyomtattam ki. Eltelt 10 perc mire a BSi munkatársa rájött, hol rontottam el. 🙂

A verseny előtti este jeleztem Anikónak, hogy minden tökéletes, remek állapotban vagyok.

A fenekemben elmúlt az a reumaszerű izomgyulladás, amit két hete állapítottak meg. A doki mondta, hogy pihenjek, ne fussak most, de ezt elengedtem a fülem mellett. Egy Zadex nevű nem szteroid gyulladáscsökkentő tablettát szedtem tíz napig, az utolsót a verseny napján reggel vettem be.

A lábaim tökéletesen lazák voltak már a szombati átmozgatáson is, és még másfél óra jógával rányújtottam. Nagyon reméltem, hogy ha így gyógyultan fogok futni, nem fog megtörténni az, ami a korábbi versenyeken, hogy „leszabályoz” a lábam és lelassulok.

Amíg más a szombat délutánt a napsütésben a szabadban töltötte, addig én a szobában feküdtem, pihentem és megnéztem két filmet: a maraton 2 óra alatt című filmet és az ultrát. Kellően felspannoltam magam. Naplementekor kiültettem a paradicsompalántákat.

Az Árpád híd budai hídfőjének közelében parkoltam le, ahonnan a rajt kb. 3 km-re volt, ez így tökéletes volt a bemelegítéshez. Kellemes, felhős, hűvös idő volt 15 fok körüli
hőmérséklettel. 25 fokot jósoltak, szerencsére ez nem jött be, 18-20 fokig kúszhatott fel a hőmérséklet érzésre a verseny közben és nem okozott kellemetlenséget.

A tervem az volt, hogy 42:30-43 perc közötti tízessel kezdek, aztán ha minden jól megy felülről súrolva az 1:30-at, 1:30-1:33 között érek majd valahol célba. Nagyon tervezni nem tudtam, mert január óta nem volt értékelhető hosszú futásom, az utolsó két hétben pedig inkább a résztávoké volt a főszerep. Sikerült sokat gyorsulni.

A bemelegítés is tökéletes volt, 6-7 perccel a rajt előtt beálltam az egyes rajtzónába.

A Margit-szigeten kb. az uszodával egy vonalban volt a rajt és a Margit híd felé indultunk, egy kis emelkedővel kezdtünk.

Igyekeztem visszafogni magam, de nagyon vittek a lábaim, a hídon lefelé kicsit elengedtem magam, aztán lefordultunk a pesti rakpartra déli irányba. Az első kilométert nem néztem, a 2 km részideje 8:20 körül volt. Lassítottam. Ismerős arcok tűntek fel folyamatosan a pálya szélén, Haanchee szurkolt, Szasza fényképezett.

Figyelni akartam végig a pulzusomat, de végül egyszer sem néztem meg, végig érzésre mentem. Jól ment a futás, nem foglalkoztam senkivel, a kisebb emelkedőkön mindig visszavettem, a lejtőkön meg elengedtem magam. Az alagút szenzációs volt, azt éreztem repülök. 5,5-6 km körül mellém ért Juhász Péter az 1:30-as iramfutó, annyit láttam, hogy az órájára néz, majd lemarad. Ez egy kicsit megijesztett, mivel ez azt jelentette, hogy 1:30-on belüli időre állok.

Rendületlenül vitt a lábam, jó érzés volt, hogy végre hibátlanok a virgácsok, bár az izgalmak és a verseny is csak ezután kezdődött igazán. A budai rakparton futottunk délnek, és hiába néztem néha az órámra, nem tudatosult milyen átlagot megyek. 8 km körül volt a második frissítő állomás, ahol – csak úgy mint az elsőnél – három korty vizet ittam. 9 km körül éreztem valami holtpont félét, kicsit erőtlen lettem, kicsit pánikoltam is, de nem sokáig, hamar elmúlt és a tempó nem csökkent.

10 kilométernél (óra gps) viszont az órámra néztem. (ez picit korábban volt, mint a kijelölt 10 km): 41:40. Tanácstalanság lett urrá rajtam. 4:10-es átlagot megyek, vajon fogom-e bírni végig? lesz-e valami nagyobb megreccsenés? vagy inkább lassítsak? Itt még nem tudatosult, hogy meglehet az 1:30, bár a Rákóczi hídnál lévő forduló után kb. 100 méter volt az előnyöm az 1:30-as iramfutókkal szemben.

Érzésre picit lassítottam, de sem az átlagtempót, sem a pulzust nem néztem a következő kilométereken. A következő frissítőponton újabb három korty vizet ittam. Jött a mumus, a Szabadság hídra felfutás 12 km körül. Kb. itt szokott eldőlni a versenyem.

Továbbra is jól ment a futás, minden rendben volt. Itt az járt a fejemben, hogy mikor engedhetem szabadjára a gyeplőt, mikor indulhatok meg, de azt mondtam 15-ig várok még. Jött a pesti rakpart északi irányban. Nem volt a jósolt szembe szél és nem volt érezhetően nagy a meleg sem.

Elértem a 15. kilométerhez, ahol 62:32 körül volt az időm. Annyit tudtam felfogni, hogy az iram továbbra is nagyjából egyenletes. Itt volt először meg az a gondolat, hogy az 1:30 biztos meglesz. A megindulást tovább toltam a 17. kilométer utánra, úgy gondoltam egyenletesen futva is jó lesz ez, vagy inkább csak kényelmes voltam?!

17 km-nél úgy gondoltam még tartalékolok egy kicsit, mert hamarosan jön az utolsó hídra futás, és azt terveztem (újra és újra), hogy a szigeti bejáró lejtőjétől indulok majd el. Azt érezem az „emelkedőn” hogy kb. 4:40 re visszalassultam, de utólag visszanézve 4:16-os volt az az ezer méter. A lejtőn megindultam és mellém ért Pintér Tibi, aki a Sárvári 12 órás OB-ra mozgatott át aznap egy félmaratonnal. Megörültem neki, biztatott, hogy menjek vele, de 20 km után kezdtem teljesen elkészülni az erőmmel. Kedves Roland és felesége Anita biztattak még a pálya szélén a végére.

A 20 kilométer részideje az órámon 1:23,37 volt, tehát a második tízes 41:57 volt. Az utolsó kilométert eléggé megszenvedtem, toltam ahogy bírtam, de nem nagyon éreztem, hogy haladok. (pedig 4:13-as km volt) Az órám szerint a félmaratoni időm 1:28:15 körül volt. A célegyenesbe érve azért még tudtam kicsit gyorsítani és végül 1:29:07-es idővel értem célba. (a futás részletei itt találhatók)

Érdekes visszanézni a pulzusgrafikonomat. 172 a max. pulzusom és 93-97% közötti tartományban futottam gyakorlatilag a kilencedik kilométertől. Átlagban 92%-kon teljesítettem 158-as átlagpulzussal. (ideje elmenni egy cardio controllra):

Jól sikerült a tempóválasztás, egy viszonylag egyenletes futás mellett maximálisan elfogytam a végére. 23 éve futottam utoljára ennél jobb félmaratont és 13 másodperccel jobb időt futottam, mint négy éve a master’s VB-n, ahol azért kicsit könnyebb pálya volt. Örülök, hogy ilyen sok kihagyás után sikerült ide visszatérnem.

A befutócsomag átvétele után megittam egy liter vizet és elkocogtam a kocsihoz. Fáradt voltam, de nem voltam nagyon kimerülve.

A kocsiban elkezdtem émelyegni és bélgörcseim voltak. (Van ilyen vírus most)  Otthon a túrós tészta sem esett igazán jól és a kád meleg víz sem segített. 16 óráig döglöttem az ágyban aztán jobban lettem és el is mentem regenerálódás végett egy órát könnyen bringázni.

Úgy érzem, hogy tudok még jócskán javítani ezen az időn, úgyhogy egyelőre nem állok le, ahogy szoktam egy-egy fő verseny után. Lesz még pár utcai futóverseny, de leginkább pályán szeretnék versenyezni, úgyhogy 1500 méteren nézegetek veterán versenyeket a hazai OB-ig. Most hétvégén a Miklósi futónapon 8 km-en indulok, remélem sikerül kipihenni magam addigra.

Az őszi szezon még kérdőjel számomra, tele vagyok tervekkel, de minden nem fog menni egyszerre, hamarosan döntenem kell mire készüljek és mik legyenek a fontosabb felkészülési versenyek.