Január utolsó hetében sajnos elkövettem azt a hibát, hogy – gyors gyógyulásomat látva és mivel jól esett a futás – egy hét alatt felvittem 10-ről 20 km-re a futóadagot. A pihent izmokkal végig is futottam egy húszast, de aztán függönyt húztak. Elfáradt a lábam és 3 hétig csak toporogtam. Megkaptam az edzéstervet is, de abban ezek után inkább a regeneráló futásoké volt a főszerep. Ki kellett pihennem a “semmit”, így telt a február.

Az elmúlt három hétben már jól éreztem magam és nagyon vártam, hogy végre újra futhassak egy 20 km körüli távot. Egy erős edzésnek terveztük a most pénteki Öböl félmaratont, ahová nagyon jó állapotban érkeztem, a súlyom is már csak egy kilóval volt több a nekem tetsző 70 kilónál, így lassan minden optimális lesz a futáshoz.

A versenyre azt terveztem, hogy 4:30-cas iramban kezdek, aztán 15 után majd felszántom az aszfaltot. Egyébként a pálya a maga 84 méteres szintemelkedésével szinte síknak mondható. A bemelegítés alatt nagyon jól éreztem magam, 2 km gimn. 10×100 méter után tökéletes állapotban álltam a rajthoz, ahol név szerinti indítás volt, dugókás időméréssel.

Az első 15-20 között indultam a közel hétszáz fős mezőnyben majd felvettem a tervezett utazósebességet.

Az első három km nagyon nem esett jól, olyan érzésem volt, mintha melegítés nélkül kezdtem volna el a versenyt és csak kb. 4 km-nél kezdtem jól érezni magam. Picit szokatlan volt a 15 fok és a csodás napsütés. Összeállt egy négy fős boly és ezt vezettem 12 km-ig. Csodás volt a part közelében futni, sokszor volt is alkalmam gyönyörködni a látványban, ráadásul nagyon jól ment a futás, úgy kellett visszafognom magam. Ekkor még vártam, hogy mikor robbanthatok végre.

14 km körül a partról felvitt az út az autóút mellé kb. 20 métert emelkedve. Itt egy kicsit odatettem magam, hogy a tempóm ne csökkenjen, de 15 km-nél (68 perc) már fél perccel kívül voltam a tervezett iramnál. Próbáltam még visszatérni a 4:30-cas tempóhoz, de 4:40-4:50 közötti kilométerek jöttek, lassultam és 18 nál már éreztem, hogy sok még nekem ez a táv.

Nem lett ettől rossz a kedvem, sőt annak ellenére, hogy nem vitt a lábam tök jól éreztem magam és erőm is volt. 19 km-nél már nem tudtam igazán kilépni és megpillantottam a kis hegyen a szigligeti várat, ahol a befutó volt.

Az utolsó kb. 500 méteren kb.15 emeletnyit emelkedtünk egészen a célig. Az én órám szerint 1:39:51-et futottam (részletek itt), a lábaim teljesen lemerevedtek. Jól látszik a grafikonon a teljesítmény visszaesése:

Komolyabb gondom igazán csak ezután következett, ugyanis amikor ezt a napot terveztem, akkor a verseny utánra még hosszú levezetést akartam, így a céltól 4 km-re Balatonedericsen parkoltam le a kocsit a vonatállomáson. (Reggel innen mentem vonattal a keszthelyi rajthoz) Természetesen a levezetést a befutás után azonnal dobtam, így gyalogoltam a mezőnnyel szemben úgy másfél órát a kocsihoz. Annyi előnye volt legalább, hogy szurkoltam egy kicsit a többieknek.

A következő félmaraton a Vivicittán lesz, ahol reményeim szerint már az 1:30-hoz lesz közelebb az időm. A fő cél egyelőre áprilisban az 5 és a 10 km-es távok minél gyorsabb teljesítése lesz.