Öböl félmaraton

Január utolsó hetében sajnos elkövettem azt a hibát, hogy – gyors gyógyulásomat látva és mivel jól esett a futás – egy hét alatt felvittem 10-ről 20 km-re a futóadagot. A pihent izmokkal végig is futottam egy húszast, de aztán függönyt húztak. Elfáradt a lábam és 3 hétig csak toporogtam. Megkaptam az edzéstervet is, de abban ezek után inkább a regeneráló futásoké volt a főszerep. Ki kellett pihennem a “semmit”, így telt a február.

Az elmúlt három hétben már jól éreztem magam és nagyon vártam, hogy végre újra futhassak egy 20 km körüli távot. Egy erős edzésnek terveztük a most pénteki Öböl félmaratont, ahová nagyon jó állapotban érkeztem, a súlyom is már csak egy kilóval volt több a nekem tetsző 70 kilónál, így lassan minden optimális lesz a futáshoz.

A versenyre azt terveztem, hogy 4:30-cas iramban kezdek, aztán 15 után majd felszántom az aszfaltot. Egyébként a pálya a maga 84 méteres szintemelkedésével szinte síknak mondható. A bemelegítés alatt nagyon jól éreztem magam, 2 km gimn. 10×100 méter után tökéletes állapotban álltam a rajthoz, ahol név szerinti indítás volt, dugókás időméréssel.

IMG_1158 Egy kattintás ide a folytatáshoz….