A Kéktúra (és két hét teljes kihagyás) után július végén újra kezdtem a futóedzéseket. Heti többször mentem hegyi terepre, hétről-hétre növeltem a kilométereket és egy jobban ment a futás. Pályára nem volt kedvem menni, élveztem a szabadságot, azt csináltam amihez kedvem volt, tervek nélkül.
Augusztus végére kerültem olyan állapotba, amikor már kezdtem azt érezni, hogy dobna rajtam egy-két verseny. Meg is nyitottam a versenynaptárat, kinéztem öt versenyt és gyorsan be is neveztem. Az első verseny szeptember 9-én, a Szentmártoni futónap volt, ahol a 10 km-es távra neveztem.
Még nem indultam soha ezen a versenyen, de vártam, hogy kicsit kimozduljak a lassú futásokból. Nem is vártam magamhoz képest jó időt, de így fél évnyi verseny kihagyás után gondoltam, hogy a 4:20-as átlag azért csak összejön majd.
Jó hangulat, sok ismerős arc volt a rajtvonalnál. Egy 5,3 km-es körpályán kellett két kört teljesíteni. A pálya 60-70%-a aszfalt, a többi rész füves mező volt. A Kis-Duna parti rész végig mesés volt, a szabad strandra el is jövök jövőre.
A rajtot követően három fiatal hamar el is lépett. A negyedik helyen szépen futottam a saját tempómat. 2 km-nél 8:23-at mutatott az órám, jól is esett, de mégis kicsit lassabbra vettem a tempót.
Az első kör vége előtt a rajtszámom felső két része lefittyent. Az izzadság eláztatta, így középen újra rögzítettem. Utána nem is néztem órát csak a 6 km-nél láttam, hogy 26:16 az időm. A rajtszámom ismét elhagyta magát, de már nem akartam vele szórakozni, az alsó két tű még tartott.
Aztán észre vettem, hogy nincs rajtam, elhagytam. Még soha nem hagytam el rajtszámot, és még nem is találkoztam ilyen szar minőségűvel, de chip volt rajta ezért meg kellett találnom. Megálltam és néztem vissza, de nem láttam sehol, így elkezdtem kocogni a mezőnnyel szembe. Kb. 100 méter után láttam meg a rajtszámomat még eléggé messze a földön. Gondolkoztam, hogy folytassam-e a versenyt, vagy fussam-e végig.
Aztán pont jött Ferenczy Kriszti, gondoltam futok vele, most már a kezemben szorítva a rajtszámot.
Neki is jól jött egy kis segítség, mert végül meg tudta tartani a korosztályos második helyét. Aztán mint utólag kiderült előttem csak 40 alatti férfiak voltak, így a 41-60 közötti korosztályban sikerült a dobogó legfelső fokára állnom.
Jó hangulatban, családiasan zajlott az eredményhirdetés. Sok közös fotó készült, aztán szép lassan szétszéledtünk.
Jó volt ez bemelegítésnek, jöhetett egy hét múlva a második őszi verseny, a Haraszti futóparti 7 km-en.