7 x 5 = 35

Képernyőfotó 2015-06-07 - 12.16.38

35 kilométerrel zártam a hetet és nagyon boldog vagyok. Az elmúlt 10 napban minden napra jutott 5 kili, egyelőre csak ennyit lehet. Egyébként ez az 5 km a legszarabb táv most ami létezik. Szűk 30 perc, még a zsírégetés sem indul el. De ki a kicsit nem becsüli…. A héten viszont csak ma úszhattam és gondoltam összehozok egy teljes órányi mozgást.

A futással kapcsolatban csak kilométerkorlátom, a tempót illetően pedig szabad kezem van, így a mai napot meghúztam egy kicsit.

1500 méter hátúszással kezdtem a tököli uszodában. Érződött a kb. 10 nap kihagyás (tervezett volt), de egyenletesen lassulva 33 percen belül érkeztem, és nagyon jól esett. Csak a strandpapucs volt nálam és egy törölköző. Ahogy kijöttem a vízből futottam is ki a kocsihoz, gyorsan cipőt és pólót húztam, aztán nyomás futni.

Kicsit nehezen indult egy első km (5:21), még szédelegtem az úszás után, de a második már 5:06 volt. Már itt is kapkodtam a levegőt, de kíváncsi voltam be tudom-e hozni 5 perces átlagiram alá.

Egyre jobban ment, de a levegő nagyon nehezen jött. Szenvednem azért még nem kellett, de egy erős-lendületes futás volt ez és a végére egészen „felpörögtem” a nagy melegben:

Képernyőfotó 2015-06-07 - 12.17.16Most ennyit tudok, de ennek is nagyon örülök. Nagyon várom már a folytatást és úgy tűnik ha továbbra is minden rendben zajlik, akkor jövő pénteken még több mozgással ajándékoz meg majd a „mester”.

A tököli kurfli:

Képernyőfotó 2015-06-07 - 12.17.04

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .