Út a New York City Marathon-ig

Nem kezdődött jól az év, magas vérnyomást diagnosztizáltak, így mindenféle kivizsgáláson kellett részt vennem. Mivel szervi problémát nem találtak, besoroltak a “korral jár” kategóriába. Így januárban és februárban sajnos csak kb. 500 km-t sikerült futni és a fedett pályás OB is kimaradt.

Márciusban mire már minden rendben lett volna, lebetegedtem. Bár sokan mondták, hogy a covid “már nem divat”, most elkaptam én is. Enyhe lefolyású volt, de utána gyötrelmes hetek kezdődtek. Rendre abba kellett hagynom a futásokat, mert néhány kilométer után teljesen elgyengültem. A vérnyomásom és a pulzusom is elszállt. Az orvos csak annyit mondott, hogy pihenjek, hagyjam, hogy kimenjen belőlem. Hat hétig tartottak a poszt covid tünetek, mire le tudtam futni végre már 15 kilométert.

Eközben felhívott Krajczár Peti barátom az USA-ból, hogy mit csinálok november 5-én? Mondtam, hogy fogalmam sincs, örülök, hogy élek, mert még covid pozitív vagyok. Azt válaszolta, hogy gyógyuljak gyorsan, mert november 5-én indulok a New York City Marathon-on. Azt hittem viccel.

Nem, nem viccelt. Titokban benevezett a versenyre és a márciusi sorsoláson nagy szerencsével(?) kisorsoltak. Ezekkel a hírekkel álltam neki, a covid utáni 6 hétnek. Ahogy fentebb írtam – már a maratoni indulás tudatában -, nehéz időszak következett. Minden tervezett versenyt le kellett mondanom. (Kis-Duna félmaraton, Miklósi futónap (fm), Vivicitta (fm)) Igazán április utolsó hétvégéjén éreztem újra, hogy terhelhető vagyok. (március + áprilisban összesen csak 250 km-t sikerült összefutni)

Kemény felkészülésre készültem, így elmentem megnézetni mindkét térdemet. Sajnos mindkettővel voltak problémái (mindkettő volt már műtve) a dokinak (itt-ott beszakadt porcok), de megnyugtatott, hogy műtétre nincs szükség. Viszont jót teszek mindkettővel ha szeptemberben bead egy-egy hialuron injekciót. És még egy jó tanáccsal engedett utamra, hogy kerüljem a hirtelen irányváltoztatással járó mozdulatokat és sportokat.

Idén is beneveztem a Szigetfutásra. Minden hónap első szombatján egy szigetkör felmérő futás. Fél versenynek szoktam hívni, de sokkal jobb, mint otthon egyedül futni. Májusban teszteltem is egyet, – talán még korai volt – megnéztem hol járok. (4:22-es átlaggal ment)

Májusban már 300 kili fölé jutottam, júniusban pedig még rá tudtam tenni egy lapáttal és már két 25-öst is futottam. Jöttek a nyári melegek, én meg hajnali négykor keltem, hogy ne 30 fokban kelljen edzeni. Júliusban könnyű-lendületes iramban már a 30 km is ment 4:43-as iramban és az augusztus is jól sikerült. Közelgett a Wizz Air félmaraton. Előtte pár nappal kaptam meg a térdembe az injekciót.

Az egyik térdem jól viselte, a másik bedurrant másnapra és komoly fájdalmaim voltak. Hívtam a dokit, azt mondta egy-két nap és elmúlik, versenyezzek nyugodtan ha nem fáj. Elindultam a Wizz Air félmaratonon. Nem fájt, de még feszült és ahogy mentem haladtam egyre jobban, így a maratoni indulást szem előtt tartva nem kockáztattam az estleges sérülést, és 7 km körül kiálltam. Ezután nem volt gondom a térdemmel, de jó lett volna végre már végigmenni egy versenyt.

Wizz Air Félmaraton

Egy újabb jól sikerült 30 kilis hétvégi futás után szeptember 24 én végre sikerült végig mennem a NATO futáson (42:21, 4:13 átl.), amivel egyáltalán nem voltam elégedett. Magas volt menet közben a pulzusom. Már előző este kapart a torkom és folyt az orrom. Másnap valaki azt mondta, ezek a tipikus új covid tünetek. Elszaladtam a patikába tesztért: POZITÍV. Fasza. Hat héttel a verseny előtt. Covidosan így ez azért már “elfogadható” idő volt.;-)

Egy hét teljesen kiesett. Bár vasárnap már futottam egy hatost, de nem esett jól. Természetesen az erre a napra tervezett 35 km tempó elmaradt. És már csak 5 hét volt a versenyig. A következő hét végére sikerült lefutnom egy 20 kilit, de nagyon szenvedtem a könnyű iramtól is. Legszívesebben 15 után leálltam volna. A poszt covid tünetek újra támadtak, de most talán nem annyira hevesen, inkább másképp. A pulzusom volt magas terheléskor. Még 4 hét a versenyig.

Október 15-re volt nevezésem a Budapest maraton 30 km-es távjára. Bizakodva álltam rajthoz, ez volt a főpróba a maratonra. Pár kilométer után már éreztem, hogy nem megy.

Budapest Maraton 30 km
Budapest Maraton 30 km
Budapest Maraton 30 km

Fent volt a pulzuspántom, de nem láttam pulzusértéket az órán, meg amúgy sem szoktam nézni. Bár itt most kellett volna. 22 km-nél ki kellett állnom minden erőm elment. A track feltöltésekor látszott, hogy végig anaerob küszöb fölött futkároztam. Még mindig a covid. Három hét a versenyig.

Ezek után a versenyig már nem tervezhettünk mást, csak könnyű, hosszú futásokat. A következő két hét azért adott némi optimizmusra okot. Volt elszórva már pár nap, amikor a pulzusom normális volt, de ezek csak egy-egy napok voltak. De a verseny előtti hétvégi 25 km-en nagyon kellett néznem a pulzust, hogy végig tudjam futni. Végül a szokásosnál sokkal lassabb tempóban, de végigment.

Lesz, ami lesz, – idén 2700 kilométerrel a lábamban – irány New York City!

(Beszámoló hamarosan!)

1 thought on “Út a New York City Marathon-ig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .