A múlt hét volt az utolsó teljes erős hetem. A szokásos heti hat futásból két erős résztávos edzés volt a pályán, és hétvégén pedig ismét egy 10 km felmérő volt a harmadik erős napom.
Nagyon jól sikerült a hetem, mindhárom nap nagyon jót mentem magamhoz képest. 9 éve futottam ilyen időket és tempót. 15×400 méteres edzést 25 éve csináltam utoljára. Talán 6-7 éve futottam, de a 10-12. után leálltam. Most simán végigment, az előírt egyenletes tempóban 200 m dzsoggal. Ismét fáradtan, de továbbra is elszántan érkeztem hétvégi felmérőmre.
Vácon, a Zöldgömb rendezett futóversenyt és ott szerepelt a negyedmaratoni táv. A Duna partján a kerékpárúton futottunk, együtt a félmaratonistákkal (2 kör) és a maratonistákkal (4 kör). A tervem a 4 perces tempó volt, amolyan főpróba a VB-re.
Az 5 km-es részidőm 19:58 volt, jól ment a futás. Ismét erősnek éreztem magam, de a lábam fáradt volt. Visszafelé az egyhe szél megzavart és lassabbak voltak a kilik, de így is örülök a 40:53-as 10 km-es időnek. A negyedmaraton vége 42:42 lett. A korosztályomban első lettem, kivételesen csak három fiatal előzött meg.
Jó volt találkozni a régi triatlonos társakkal Kremmer Zolival és Nedelka Józsival. Ők sokkal erősebb szinten és nagyon jó formában vannak. Ők is jönnek a VB-re.
Most viszont ki kell pihennem a nehéz heteket. Egy könnyebb hét következik, egy kicsit más jellegű edzésekkel és már csak 3-4 erős futás van hátra a VB-ig.
Most hétvégén, szombaton viszont biztosan egyéni csúcsot futok. Beneveztem a fedettpályás Senior OB-re 3000 méterre. Soha nem versenyeztem még fedettpályán, így biztos fedettpályás egyéni csúcs lesz az eredmény. Nincs tét, csak jól ki akarom futni magam. A pályával jó haverok vagyunk már, mert februárban heti kétszer itt edzettem.
A sérüléseket eddig megúsztam, remélem erre a kis időre már nem is jön, de ez mindig benne van a levegőben. Úgy érzem készen állok a kitűzött célok teljesítésére.