Már két éve is foglakoztatott a gondolat, hogy 800 méteren is versenyezzek, de sajnos akkor nem volt alkalom rá. Most szombaton Szegeden rendeztek pályaversenyt és jeleztem is előre Anikónak, hogy ide mennék. Még csak két hete készülünk a középtávokra, de nagyon szerettem volna indulni. Anikó áldását adta rá.
A verseny előtt két nappal felhívtam a rendezőket, hogy milyen mezőny lesz, de nagyon kiábrándítottak. Azt mondták öten vagyunk, én vagyok a legfiatalabb és a következő sporttárs 62 éves. De azt mondták, hogy pénteken estére összesítik a nevezéseket, és akkor pontosabb infót tudnak adni. Rövid taktikai megbeszélés után le is mondtam a versenyt, ebben a formában nem lenne sok értelme leutazni, inkább itthon futok egy felmérőt.
De péntek este hívtak, hogy hárman vagyunk a korosztályban. Anikóval újabb konzultációt tartottunk és végül úgy döntöttem lemegyek, mégis versenykörülmények vannak, van korosztályos ellenfél, így biztosan gyorsabban tudok menni majd, mintha otthon, egyedül felmérőt futnék.
11-re le is értem. Ha Szeged, akkor a szél alap, így mindig fúj. A pálya egy pillanatra megijesztett, régi, hagyományos salakos, a sávok krétaporral voltak felszórva.
Nem is tudom, mikor edzettem utoljára salakon, de szerintem a 80-as években. De nincs mit tenni, ez van. Én meg azért csak salakon nevelkedtem, retrózzunk hát egy kicsit. Salakon azért néhány másodperccel lassabb lesz a 800 méter, de nem baj, ez van, ezt kellett ott megoldani. A tervek szerint három perces iramban kéne futni 2:24-et a rekortánon, de itt talán egy picit rosszabb időnek is lehet majd örülni.
Ilyen távra kicsit hosszabban szoktam melegíteni (kb. 50 perc), de biztos ami, biztos rákérdeztem a versenyigazgatónál, hogy a menetrend szerint lesz-e a rajt (13:20) és megnyugtattak, hogy természetesen.
A bemelegítő futás után, amikor éppen csak néhány perce nyújtottam (12:55-kor), szóltak, hogy mindenki készen áll menjek, mert már csak rám várnak. Na itt egy picit felhúztam magam, mert a nyújtással sem voltam kész és a szöges még a lábamon sem volt. Annyit kértem a rendezőktől (hozzáteszem nagyon udvariasan), hogy néhány percet adjanak még, mert nem vagyok bemelegedve, de persze a versenytársak már várták, hogy induljunk.
Sajnos nem volt alkalmam 10 db fokozó futásra, de 4-5 db ot azért futottam és szerencsére elég laza voltam. De azért…… Kaptam néhány szúrós tekintetet, amikor felsorakoztunk a rajtvonalhoz, de nem érdekelt. Feltűnően sokan, a nőkkel együtt kb. tízen voltunk.
Mindig szerettem volna olyan 800 métert futni, ami végig egyenletes, négy egyforma kétszáz méterből áll, aminek a végén teljesen lezsibbadva, teljesen kifutva magam érek célba és ez itt ma – mondhatnám rutintalanul – majdnem sikerült.
A rajt után az élre álltam. Nem tudtam úgy kezdeni, ahogy szerettem volna, de szépen mentem. Egy srác jött velem, és én örültem, hogy lesz itt egy kis meccs. 200 méter (35 mp) után a megszűnt a lihegés mögöttem, egyedül maradtam. Figyeltem nagyon a mozgásra – amit a végén köszönettel páran megdicsértek – és igyekeztem tartani az iramot. 400 méter: 71 mp volt az órámon. Jól ment a futás, és erőtől duzzadva nyomtam a harmadik kétszáz métert.
Ahogy a második, a harmadik 200 méter is 36 mp volt, így 1:47 nél voltam 600 méternél, és itt az egyenesben kaptam is egy erős pofaszelet. A salak elég sokszínű volt, a legtöbb helyen száraz, kemény, de pár helyen meg – vélhetően egy reggeli locsolás miatt – puha. Így sokszor éreztem, hogy elég változatos a talajfogás.
Az utolsó kétszázon már fogvicsorogva nyomtam, azt éreztem, hogy lehet ez akár 2:22 is. Az utolsó százon még hajráztam is egy nagyot, de sajnos ez már csak az érzés volt, az óra mást mutatott: 37 mp volt az utolsó 200 méter, így az hivatalos időm: 2:24,0 lett.
Hosszan vezettem le, és egy nagy zuhanyzás után vártam az eredményhirdetést, ahol csak abszolút győzteseket hirdettek, így én állhattam a dobogó tetejére.
A körülményekhez képest elégedett vagyok az eredménnyel. Szeretnék még sok 800-at futni idén, és úgy érzem még elég sok van bennem, úgyhogy a következő versenyig (4 hét) sokat fogunk melózni.