A szegedi 800 méteres salakpályás verseny után ez volt a következő – szintén salakos – senior pályaverseny itthon. Három hét után ismét kiéheztem egy kis versenyzésre, bár sajnos Szegeden is csak az idővel versenyeztem. Egész évben időterveket készítek és az órával versenyzem, klassz lenne itt pályán végre versenytársakkal versenyezni és úgy érni el egy klassz időt.
Vlajk Attila – egykori atléta, háromszoros ironman – egyik nap arra ébredt, hogy nagyon szeretne 800 méteren versenyezni. Mivel hasonló a futótudásunk, ennek nagyon megörültem és nem is nagyon kellett csábítgatnom. Pénteken vett egy szögest és szombaton már jött velem Zamárdiba. Örültem, hogy végre van versenytárs.
Féltem a balatoni csúcsforgalomtól, így korán indultunk és már 9 órakor ott voltunk. Érkezés után pályabejárást tartottunk. Nagyon elkeseredtem, mert a sima salakos pálya helyett gyakorlatilag egy mezei futópálya fogadott. Tele volt „gödrökkel”, hullámokkal, olyan volt, mint a lóversenypálya.
A hangulat viszont remek volt, 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött az esemény, még a polgármester is tiszteletét tette a XXI. Dobribán Géza emlékversenyen. A sporttársak nagyon barátságosak, kedvesek voltak, mindenki ismert mindenkit, nagyon baráti volt a hangulat. Tényleg jó érzés volt ott lenni. Az 1500 forintos nevezési díj jelképes, de terülj asztalkám várt bennünket, kávé, szendvicsek, vizek és este még egy vacsora is járt mindenkinek a Paprika csárdában. Egy kattintás ide a folytatáshoz….