Pár nappal Karácsony előtt kimentem egy hosszabbat futni, de szokás szerint 10 km után beálltak a combjaim. Nem ment, ezért Tökölön levágtam a tervezett (kb.17 km-es) kört és a szántóföldön keresztül futottam vissza Szigethalomra. Itt nincsen szinte semmi más csak kb. 2 km szántóföld.

Már a föld kétharmadánál lehettem, mikor a távolból kiáltás hallatszott:

Állj meg morci, gyere ide! Idejössz! Áll meg, gyere vissza!

Egy másik hang pedig egy másik kutyát probált visszarendelni. És kiabálás pillanatok alatt átment üvöltésbe. Odanéztem. 150 méterre lehettek. Két kutya volt és óriási iramban felém tartottak. Egy közepes, és egy nagytestű. Távolabb kirajzolódtak a gazdáik is.

Futottam tovább, de hangok nem csitultak. Pánik volt a gazdáik hangjában. Hátranéztem mégegyszer. 75 méterre voltak és nagyon jöttek. Ez már nem tréfa. Az ugrott be, hogy ha az a nagy dög nekem futna, hány métert repülnék. Elkezdtem spritelni (legalábbis úgy éreztem), és körülnéztem. A közelben semmi fa, semmi búvóhely nem volt. Aztán az egyik gazdi hangja hallatszott megint (a pánik továbbra is ott volt a hangjában:

Álljon meg és nem fogja bántani!

Haláfélelmem volt megint, megálltam és szembe fordultam a vérszomjas ragadozókkal! 10-15 méterre lehettek és abban a pillanatban megtorpantak és egy pillanat alatt megálltak. Röviden néztük egymást. Erősen szemeztem a „bikával”, mozdulni sem tudtam, a pulzusom az egekben járt. Pillanatok alatt történtek a dolgok. Néhány másodperc múlva a két kutya visszafordult és a gazdáik felé vették az irányt.

Elkezdtem sétálni, de folyamatosan figyeltem őket. Amikor már elég távolinak éreztem őket elkezdtem kocogni hazafelé.

2014-ben ez volt a második. Az elsőről itt írtam.