Ha orvoshoz megy valamivel az ember, akkor tuti találnak még valami mást is. Elindul a mókuskerék és nincs megállás, újabb és újabb nyavalyák derülnek ki.
Amikor a gerincemet vizsgálták, akkor az MRI leletemben – amellett, hogy kezdődő gerincsérvet diagnosztizáltak – volt még egy mondat, hogy a jobb csípőcsontomon egy 6×3 mm-es jelvesztés volt. Tehát van ott valami csontdarab vagy valami más. Na és az utolsó mondat: “haladéktalanul keresse fel a kezelőorvosát’. Ezután már erős remegés fogott el. Rögtön az ugrott be, hogy daganatos vagyok. Fasza.
Azonnal fel is hívtam a doktornőt, aki – amellett, hogy a gerincterápiára küldött – nem kertelt, és mondta, hogy nevezzük nevén a dolgot: “ki kell zárnunk a daganatot”. Micsoda ??? Azonnal 100 feletti alappulzuson pörögtem, indult a kőkemény pánik.
Be is mentem hozzá hétfőn, és adott CT-re és csontizotóp vizsgálatra beutalót. Ez utóbbira május 7-re, a CT-re pedig pedig június 5-re kaptam időpontot.
Június 5??? mi van? Dolgozik bennem egy daganat, folyamatosan nő!! Júniusra az már akkora lesz mint egy focilabda. Nincs időm erre. Bele kellett nyúlni a pénztárcába és már péntekre kaptam is időpontot. (Köszönjük TB) Iszonyat volt az a pár nap. Lepergett az életem, átgondoltam mi mindent kell megcsinálnom a családomért mire végleg meghalok. Láttam az utam végét! Hatalmas stresszben voltam.