Várpalota – 10 km

Kedden elmentem Feri bácsihoz egy gyúrásra, rám fért. Három futás volt a héten (+ egy bringázás és egy úszás), az utolsó pénteki már csak egy átmozgatás. Szombat reggel kipihenten érkeztem Várpalotára.

Most sem terveztem el előre a futásomat, csak reménykedtem, hogy a combom jó lesz és végre tudok a futásra koncentrálni. Egy órával a rajt előtt elbambultam miközben nyomtam a lábaimra a bemelegítőkrémet, így dupla mennyiség került rá. Tíz percig próbáltam elkenni. Már a karomra, a hátamra is kentem, de nem akart fogyni. Végül a melegítőgatya szívta fel a maradékot.

Meglepően laza voltam a bemelegítő futás közben, tök jól mentek a százak, az izomláznak, combfájásnak nyoma sem volt. A rajt után kényelmes tempóra álltam be, és 5-600 méter után értem be azt a 70 feletti srácot, aki két éve 12-nél ellépett tőlem. Jól éreztem magam.

Nem ismertem a pályát, mert idén is változtattak rajta. Éveken át jártam ide, és mindig ugyan az a kb. 20,6 km-es útvonal volt, de tavaly a Várpalotát elkerülő főút építése miatt egy kilométerrel hosszabb lett a táv. Idén a félmaraton a tavalyihoz képest is más útvonalon ment, és a 10 km is, amin itt még sosem indultam, nem is láttam a pályarajzot. A négy kilométeresek rajtja:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Spar Maraton – Actimel 10 km

Az Oktogonhoz közel egy kis utcában parkoltam le. 9:30-kor megnézem telefonon a maratoni rajt pillanatait, aztán kipattantam a kocsiból és szembe futva a mezőnnyel kezdtem melegíteni. Sima edzőcipőt vettem, mert úgyis sokat kap a térdem, egy puhább cipő meg jobban csillapít.

A combjaim helyén két oszlopot éreztem, fájtak az izomláztól. A nyújtás utáni százakra sem lazultam ki teljesen, de legalább tudtam futni valahogy.

A rajt előtti pillanatokban előjött a szokásos kis versenyizgalom. Hiányzott már a versenyzés, az egész hangulata. Az egyes rajtzóna jelen állapotomban erősen túlzó volt, mégis jobb ha engem kerülgetnek, mintha én kerülgetném a sok futót.

A tempóválasztást illetően nem volt elképzelésem. 50 perc körüli időre gondoltam, de nem fogadtam volna egy árva forintban sem, hogy valahol a közelében leszek. Egy dolgot tudtam, hogy ha fájdalmasan is, de végig fogom tudni csinálni.

A rajt után az első száz/kétszáz méteren még vitt a tömeg, de utána a mezőny szélére mentem és egy könnyen eső tempóra álltam be. Az egy kilométer részideje 4:33 lett, és nagyon jól esett, de minden lépésnél villogtak a combjaim, fájt. Az utazótempóm 4:45-4:50 között volt. Nagyon lassan jöttek a kilométerek, így még sosem vártam verseny közben a végét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A visszatérés gyötrelmei

Elérkezett a nagy nap, az első futás napja,  2,4 km volt a Csepel pályán. A térdemben volt némi feszítő, húzódó érzés, de az egykori sérülésnek nyoma sem volt. Eléggé kíméltem a lábam, eléggé bicegősre sikerült. Viszont olyan izomlázam lett a hat húszas iramtól, amit már nagyon régen nem éreztem. Mintha vascsővel verték volna el a lábam, fájt. Mégis annyira örültem, hogy futhatok végre, hogy megleptem magam egy új futógatyával.

A második futás (3,2 km) már jobb volt, a harmadikat (4,4km) már élvezni is tudtam egy kicsit, de a lábaim oszlopszerűen merevek voltak és sajogtak az izomláztól, a fájdalomtól. A lépcsőzés is nehezen ment, de a WC-re ráülni maga volt a pokol. Ezután csak minden másnap futottam, hogy pihenjenek az izmok, a köztes napokon meg úsztam.

Három hét után eljutottam a 8 km-hez, az izomláz is megszűnt és elérkezett az idő, hogy pályán megnézzük, hogy reagál a térdem a gyorsabb, száz méteres futásokra. 10 db ot futottam, szépen óvatosan fokózó jelleggel. Az első 30 mp lett, nem fájt mégis bicegtem, de szépen, nagyon lassan kezdtem lazulni. Az utolsó is csak 22 lett. Gyötrelmes volt, mégis azt éreztem, hogy szépen haladok előre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….