Viszlát maraton!

Amilyen gyorsan jött az ötlet és az akarat, olyan gyorsan írta át a terveket a sivár valóság. Egy előző posztban leírtam az első negyedéves terveimet. Az eredmény eddig: kettőből semmi.

A január 17-i murakeresztúri félmaratont kihagytam, inkább a lányomat vittem felvételizni. Egy huszast futottam azon a hétvégén, de az utolsó kilométereken már szokás szerint zsibbadtam. (Olyan ez, mint amikor elfárad a láb, erőtlen lesz és plusz olyan, mint amikor gyerekkorunkban nőtt a lábunk. Ezek után egyre kisebbeket lépek és lemerevedik a láb, mint egy hosszú verseny végén.)

A hétvégén a Yours Trulyra mentem Dunakeszire egy 25 km-es tervvel. Az eredmény: 16,8 km-nél kiálltam. 4:50-es jóleső iramban futottam, de a hatodik (egyben utolsó) körnél ismét beálltak a lábaim és lassulni kezdtem. Azt mondtam, hogy ha itt nem tudom végigfutni jólesően a távot, akkor a maratoni terveket későbbre teszem. Talán majd ősszel, vagy jövőre. Nem vagyok kész rá, ez van.

Kértem időpontot az orvos, sportorvos, természetgyógyászhoz, aki alaposan megropogtatta a hátamat és többféleképpen megkezelt. Azt mondta, jó karban vagyok (persze egy 100 kilós, tévézés közben csipszevős huszas éveiben járó fiatalhoz viszonyított), és nem gondolja, hogy egy gerincbecsípődés okozza ezt a zsibbadást nálam. Még mindig a november 9-i ultrakupa (45 km) “sérülései” ezek. Azt mondta alkati kérdés ez, és én sajnos nem vagyok az az alkat, akinek 25 km után meg szabad ugrania egyből egy 45 km-t. A kötőszövetekbe rögzült a túlterhelés miatt az “információ” és sajnos most egy idő után letilt a szervezetem.(remélem jól idéztem) Sajnos a javulást az elmúlt hetek sok kilométerei sem segítették, merthogy minden nap futottam.

A doki nem beszélt le a mozgásról sőt!  Azt tanácsolta, hogy néhány hétig ne a futás legyen hangsúlyos, célszerű lenne mást sportolni mellette. (és ha kicsit is érzem a lábamban a lassulást/zsibbadást álljak le) A bringa (otthoni görgőzés), konditerem és az úszás került szóba, és ő erősen helyeselt. Valamint kiegészítésként a nyújtás és erősítés fontosságára hívta fel a figyelmemet. Kiemelte a hát és a hasizom erősítését, de én ezeket most napi szinten csinálom. Így csak az idő maradt, ami majd meggyógyít.

Egyébként nem csüggedek a maraton miatt. Nincs gondom a bringával és az úszással sem. Kremmer Zoli úgyis megmondta nekem tavaly év végén: “Karcsi hagyd a maratont, te triatlonversenyző vagy!” Még a végén igaza lesz.

Különös Szilveszter

A szilveszteri futás nálunk már nagy hagyomány. Itt aztán van minden marhaság. Például Béres Attila szokott a Csepel pályán maxra egy 200-at futni. 30 mp-re akarja mindig. Kicsit kocogunk, aztán odaáll a 200 méteres vonalhoz. Az alábbi videó 2009-ben készült (itt még nem volt ironman):

http://youtu.be/787g_qTsDEU

Persze menet közben ment a szívatás, de kemény volt így beöltözve. Aztán 2012-ben már ironmanként így sikerült neki:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Év végi szabadság és az első negyedéves tervek

Nagyon jól esett az a két hét szabadság. Minden nap futottam, és minden nap világosban. Annyira klassz volt végre újra világosban futni, látni mindent körülöttem, és nem csak a fejlámpával a néhány méterre előttem megvilágított aszfaltot pásztázni.

IMG_82641

Élveztem, még akkor is, ha már pont két hónapja nem tudok igazán hosszúkat futni. 20 km feletti futásom nem is volt a novemberi verseny óta. A kisebb lábfejsérülésem már elmúlt, de a combjaim 10 km felett még mindig beállnak. (bár egyre kevésbé)

Még karácsony után is adtam a “bűnözésnek”. Mindent ettem, amit csak kívántam sőt, zabáltam. Lángost, kolbászt, töpörtyűt, sütiket, mindent, ami finom, de nem használ.

Szilveszter éjjelén kiitam a pohárból az utolsó korty pezsgőt és megkezdtem a tisztulást.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újabb kutyatámadás futás közben

Pár nappal Karácsony előtt kimentem egy hosszabbat futni, de szokás szerint 10 km után beálltak a combjaim. Nem ment, ezért Tökölön levágtam a tervezett (kb.17 km-es) kört és a szántóföldön keresztül futottam vissza Szigethalomra. Itt nincsen szinte semmi más csak kb. 2 km szántóföld.

Már a föld kétharmadánál lehettem, mikor a távolból kiáltás hallatszott:

Állj meg morci, gyere ide! Idejössz! Áll meg, gyere vissza!

Egy másik hang pedig egy másik kutyát probált visszarendelni. És kiabálás pillanatok alatt átment üvöltésbe. Odanéztem. 150 méterre lehettek. Két kutya volt és óriási iramban felém tartottak. Egy közepes, és egy nagytestű. Távolabb kirajzolódtak a gazdáik is.

Futottam tovább, de hangok nem csitultak. Pánik volt a gazdáik hangjában. Hátranéztem mégegyszer. 75 méterre voltak és nagyon jöttek. Ez már nem tréfa. Az ugrott be, hogy ha az a nagy dög nekem futna, hány métert repülnék. Elkezdtem spritelni (legalábbis úgy éreztem), és körülnéztem. A közelben semmi fa, semmi búvóhely nem volt. Aztán az egyik gazdi hangja hallatszott megint (a pánik továbbra is ott volt a hangjában: Egy kattintás ide a folytatáshoz….