Sportsérv – ilyen sem volt még

A tízes felkészülés közben – kb. 8-10 hete – jött elő egy alhasi fájás a hasizomgyakorlatoknál. Túl nagy jelentőséget nem is tulajdonítottam neki, naívan izomhúzódásnak gondoltam. Futás közben is éreztem, főleg a gyorsabb tempónál, de valahogy bemelegedett és pár kilométer után elmúlt. Az erős fájások mostanra már megszűntek, de mégis éreztem, hogy ott nincs rendben valami.

Elmentem tegnap egy ultrahangvizsgálatra. A diagnózis: sportsérv. Ha lehet hinni ultrahangos orvosnak, akkor az a jó hír, hogy ezt még úgy néz ki, nem kell operálni. Bejelentkeztem a sebészhez, nincs értelme halasztgatni. Meglátjuk. Azért heti ötvenet futok most is, de még két hónap van 2015-ből, mi jöhet még? ehhhhh…

Három dolog, ami elmaradt idén

Sok mindent terveztem az idei évre, de ezek a gerincproblémám miatt sajnos nem jöttek össze. Természetesen jövőre ezeket is meg fogom valósítani. Feltaláltam ugyanis a zenés koreografált futást. A Váradi Roma Cafét hallgattam futás közben, és csaknem táncra perdültem. És ekkor beugrott!!! El is kezdtem tervezni a koreográfiát, de sajnos be kellett fejeznem, mert akkor már nagyon fájt a derekam.

Szerettem volna ultrafutóknak atlétikapályán egy középtávú versenyt szervezni. Nyolcszázon, egy mérföldön vagy kétezer méteren. Sokan közülük meglepően gyorsak. A következő videón egy szilveszteri futás alkalmával Béres Attila fut szinte melegítés nélkül, fogadásból piacos mackójában egy 30 mp-hez közeli 200 métert. Íme:

https://youtu.be/787g_qTsDEU

Erre is már csak jövőre kerülhet sor.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

SPAR 10 km – a tények

Tegnap a kis beharangozómban írtam, hogy az elmúlt két hét történései miatt nem voltak komoly célkitűzéseim a mai napra, de azért nem lazsáltam, nem tudtam volna ennél gyorsabban futni, maxra nyomtam.

Ennyit számít, ha az ember két hétig nem pihen, stresszes, dekoncentrált, nem edz és nem egészségesen kajál. Ennek ellenére nincs okom panaszra. Végig nehéznek éreztem a lábaimat, kissé szenvedősen, de örömmel futottam. Egy 20:30-as ötösre nyomtam egy 21 percest. 5 km-nél azt hittem 22 perc lesz a második fele, de nem lassultam sokat. Így nézett ki a dolog:

Képernyőfotó 2015-10-11 - 18.22.404:07-es átlaggal azért sikerült végig mennem, az időm 41:31 lett és a 28. helyen végeztem. A részletek itt. Köszönöm az Apcomnak a nevezést, lehet, hogy a csapatban erősebb lettem volna, de max. 5 másodperccel a teljes távon 🙂 Mindegy majd jövőre!

A levezetés után:

IMG_0307

A futásom után próbáltam a pálya több pontjára autózva szurkolni az ismerős maratonistáknak, de sajnos mindenkit lekéstem. 🙁

SPAR tízes

Már két hete történt, hogy sikerült az idei célkitűzésem a NATO futáson, a negyvenperces tízes. A verseny után alaposan kiengedtem, abbahagytam az “aszkéta” életet, és azonnal szakítottam a speciális étrendemmel is. (szarvaspörkölt)

IMG_0029

Zabáltam, amit csak kívántam: zsíros kajákat, édességet, kenyeret, pörkölteket, mindent, amit addig nem, és alkoholt is fogyasztottam, ráadásul két buliban is rendesen leittasodtam. Itt éppen egy kecskével kerültem szorosabb kapcsolatba:

IMG_0144

Dobtam a vitamin tablettákat és a zöldségtálakat is, a súlyom mégis maradt 70 kg. Persze sok stressz ért ebben a két hétben, és keveset futottam, résztáv, és hosszú futás sem volt.

Bár céges csapatversenynek indult a holnapi SPAR maraton, de végül egyéniben, de céges színekben vágok neki a klasszikus 10 km-es távnak 10 óra 10 perckor. Nincsenek terveim, felszabadultan szeretnék futni, ahogy jól esik. Sírjon holnap az ég, ahogy csak bír, én pedig majd tisztulok 🙂