Hárman párban – Nike Zoom Structure 18 cipőteszt

Az utolsó pár Nike Zoom Structure 18 tipusú stabil cipőmet taposom. Ebből – Ossó Zoli tanácsára – három párat rendeltem rögtön, azt mondta, hogy nem fogom megbánni. Előtte hosszú évekre visszamenőleg nem volt olyan Nike cipőm amiben 400-500 kilométernél többet tudtam volna futni. Ennyi megtett kilométer után elkezdtek bennük itt-ott előjönni a lábfájások. Zoli mester azt mondta, hogy 800-1000 km-t el fogok tudni bennük futni és mint mindig, igaza lett.

img_2377

Az első cipőben 1000 km körül éreztem először, hogy már nem az igazi és elkezdtem párhuzamosan használni a másodikat. Ég és föld volt a kettő, tehát az én esetemben 1000 km futás után vesztette el a cipő a rugalmasságát. A második is kb. itt kezdett el jelezni, így ezeket már csak ritkán, egy-egy könnyű 6-8 km-es futásra veszem fel, talán így még 100-200 km-t fogok tudni futni bennük.

A nyugdíjazott cipőket kimostam a mosógépben és kinézetre szinte újszerű állapotban vannak. A cipő felsőrész úgy tűnik tökéletes minőségű, sehol egy lyuk, szakadás, vagy anyaggyengülés, tehát a cipő tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A harmadikat használom jelenleg és már 439 km-t futottam benne. A régebbiek szép tiszták:

img_2380 Egy kattintás ide a folytatáshoz….