Kis-Duna Maraton – Ráckeve, 10 km

Nem mondhatnám, hogy szétpogóztam magam a versenyt megelőző este a Bródy János koncerten az arénában, de nagy élmény volt 70 évesen ilyen erőben látni Jani bácsit. Időben lefeküdtem és jól is aludtam.

Vasárnap 8 óra előtt érkeztünk Ráckevére Pista bácsival. Első szervezésű verseny, jobb ha a rajtszám az elsők között van a kezünkben. Így is lett, pár percig tartott az egész. 10-11 fok volt és egy órával a rajt előtt egy vaskos Richtofit pakolást adtam a lábamnak, majd kimenetünk a pályára melegíteni.

Kifutottunk a szigetről a túlsó oldalra és mentünk szépen a pálya vonalán. Másfél km után visszafordulva tudatosult, hogy itt nem az idővel fogok foglalkozni, mivel nagy volt a szél. Néztem hol lehet elbújni majd visszafelé a szél elől, de Duna felől nem volt sok takarás. 3 km gimnasztika és 10 db 100 méter után annyira jól voltam, hogy elmondani nem tudom. Mindenem laza, tökéletes volt a melegítés. A rajtnál még fotózkodtunk is Timivel és Nedussal, a női félmaraton abszolút és a 10 km férfi győzteseivel.

12986711_1109877695736270_1674187467_o

Aztán még marháskodtam egyet (ott bal szélen) a tömegben:

12962492_1109877445736295_700978119_o

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

1. Kis-Duna Maraton

Április 10-én vasárnap Ráckevén kerül megrendezésre az első Kis-Duna Maraton. Az “első bálozó” szervező csapat nagy izgalommal és lelkesedéssel készül a sokunk által nagyon várt eseményre. A maratoni táv mellett természetesen lehet 10 és 21 km-en is indulni. Már kb. 250-en neveztek is mindhárom távra, így már csak 150 hely szabad, mivel összesen 400 nevezést fogadnak a rendezők.

A verseny non-profit rendezvény, amelyről a szervezők a honlapjukon – rendkívül szimpatikusan – így írnak:

Szerettünk volna egy olyan versenyt, ahová mi is szívesen elmennénk. Ahol az első helyen a futó áll, akárhányadikként is ér be a célba. Ahol jó házigazdaként tudjuk fogadni a messzebbről érkező régi és leendő barátainkat.

A verseny első három kilométere Ráckeve belvárosában halad rendőri biztosítással, a pálya többi része pedig a Kis-Duna partján az üdülő övezetben lesz, igazi csemege.

palyarajz Egy kattintás ide a folytatáshoz….