Fergeteges Terepfutóverseny – Újszilvás

Nehéz héten vagyok túl. A múlt előtti hétvégi 25 km-es futás után sem volt megállás. Ráadásul a múlt hét egy erős hét volt. Hétfőtől péntekig még közel 60 km-el lettem gazdagabb. Egy-két éve ezt még nem tudtam megcsinálni. Nem tudtam teljesíteni a hosszabb futások után, sokkal több regenerációs időre volt szükségem. Jól sikerült a hétközbeni két résztávos edzésem és így végül fáradtan érkeztem le a kis tanyasi versenyre is.

IMG_6650

Szekeres Feri bácsival és Fülöp Józsival együtt mentünk és szokás szerint az elsők között érkeztünk le az Újszilváshoz közeli kis tanyára. Kb. 2 km-es földút vezetett be a főútról. Jó érzés volt a napsütésben kiszállni a kocsiból és szétnézni a civilizált élettől távoli tanyán, a nyugalom egy mesés kis szigetén. A karámban egy ló feldobott lábakkal hempergett, egy kutyus meg teljes nyugalomban szunyókált, nem zavarta a sok idegen érkezése. Nem az az idegbeteg fajta.

Talán 40 fő indult egyszerre a 8 km-es körön rendezett versenyen. 8 és 16 km-es távok voltak, én a 16 km-en indultam, tehát 2 kört futottam. Az előző napi eső elbizonytalanított, de a verseny szervezői a telefonban elmondták, hogy a pálya homokos, és a víz elfolyik, ezért nem lesz sár. Így is volt.

12886675154_0c87d50051_o

Egy kattintás ide a folytatáshoz….