Az Oktogonhoz közel egy kis utcában parkoltam le. 9:30-kor megnézem telefonon a maratoni rajt pillanatait, aztán kipattantam a kocsiból és szembe futva a mezőnnyel kezdtem melegíteni. Sima edzőcipőt vettem, mert úgyis sokat kap a térdem, egy puhább cipő meg jobban csillapít.
A combjaim helyén két oszlopot éreztem, fájtak az izomláztól. A nyújtás utáni százakra sem lazultam ki teljesen, de legalább tudtam futni valahogy.
A rajt előtti pillanatokban előjött a szokásos kis versenyizgalom. Hiányzott már a versenyzés, az egész hangulata. Az egyes rajtzóna jelen állapotomban erősen túlzó volt, mégis jobb ha engem kerülgetnek, mintha én kerülgetném a sok futót.
A tempóválasztást illetően nem volt elképzelésem. 50 perc körüli időre gondoltam, de nem fogadtam volna egy árva forintban sem, hogy valahol a közelében leszek. Egy dolgot tudtam, hogy ha fájdalmasan is, de végig fogom tudni csinálni.
A rajt után az első száz/kétszáz méteren még vitt a tömeg, de utána a mezőny szélére mentem és egy könnyen eső tempóra álltam be. Az egy kilométer részideje 4:33 lett, és nagyon jól esett, de minden lépésnél villogtak a combjaim, fájt. Az utazótempóm 4:45-4:50 között volt. Nagyon lassan jöttek a kilométerek, így még sosem vártam verseny közben a végét.