Már írtam Attiláról, hogy a három évvel ezelőtti ironman teljesítése után újabb kalandot tervelt ki. Ez a dupla ironman világkupa. (7,6 km úszás, 360 km kerékpár, és 84 km futás) Mesélte, hogy az úszása már nagyon rendben van. Már 2 óra 10-re ússza a 7,6 km-es úszótávot. Indult egy 56 km-es hegyi terepversenyen is, bár félholtan ért a célba. A bringával viszont még elég sok pótolnivalója van.
Idén már tekert egy 130 km-t egyben, de ennél hosszabb teljesítése nem volt. Csütörtökön viszont gondolt egyet és szombatra nagy tervet eszelt ki. 400 km bringázás! – egy egész napos program.
Ötkor el is indult Érdről – a Balaton északi partján haladva – Keszthelyre és vissza, amely közel 400 km. Közben szurkolt az ultrabalatonistáknak is egy kicsit.
220 km-nél járt visszafelé Badacsonynál, amikor felhívtam. Én akkor 100 km-nél voltam valahol Szigetbecse környékén a szigetkerülésen. Azt mondta nincs túl jól, de haza fog tekerni. Ismerve őt, ebben nem is kételkedtem. Este 9 óra előtt beszéltünk, akkor Székesfehérváron volt (kb. 350 km-nél) és csak ennyit mondott a telefonban:
Még egy ötvenes van hátra, majd dumálunk!
Ma reggel beszéltünk, és mesélte, hogy este 11-re ért haza és a bringaórája 391 km-t mutatott. Megkérdeztem elment volna-e még egy dupla maratonra ezután:
Belegondoltam, hogy ennyi bringázás után még két maratont kell majd futnom… hát nem kívánta egy porcikám sem. Inkább feltettem a kérdést magamnak, hogy akarom-e egyáltalán ezt az egészet.
Ez a belső vívódás ezen a szinten teljesen természetes. A tapasztalatok szerint egy-két nap és akár már el is múlhat. Egy dolog viszont biztos, Attila még nem fizette be a 75 ezer forintos nevezési díjat.