Senior mezei OB – Rossz érzésekkel…

A senior mezei VB utáni hétvégére már régebben beírtam a versenynaptáramba a senior mezei OB-t. Tudtam, hogy a vasárnapi félmaraton után legalább 3-4 nap kell majd a regenerációhoz. Szerdán futottam egy 8 km-t, aztán a pályán a gimnasztika után pedig szögesben százaltam. A csütörtöki 10×200-on még mindig ólomlábaim voltak és erős fáradtság érzésem volt. De a szombati OB-n akartam bizonyítani magamnak a csúfosan megélt mezei VB miatt. Az étrendem már “romokban” volt, azt ettem amit akartam, szar is volt a közérzetem, valahogy nem voltam jól egész héten.

Az mezei OB esemény facebook oldalán azt az információt kaptam, hogy nyugodtan indulhatok szögesben a versenyen, a pálya alkalmas rá. Sokat futottam benne, miért is ne? De a másfél kilométeres pálya (négy körös verseny) tényleg alkalmas arra, hogy szögesben fussak?

Képernyőfotó 2014-04-06 - 20.13.09

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Senior VB – A mezei futás

A Naszály Traillel kezdtem meg az alapozást és egyben a felkészülésemet is a senior VB-re. A négy hónap alatt összesen 1200 km-t futottam (ebből 62 km-t szögesben). Minden nap egy új, izgalmas kihívás volt, minden nap adrenalinmámorban fürdőzve lelkesen csináltam az edzéseket. Az időjárás is segített, mivel az erős mínuszok elmaradtak, és már februárban az enyhe időben sokszor kisgatyában is lehetett edzeni. A sok edzésmunkának, a ledobott hat kilónak, az étrendnek, a sok aktív pihenésnek és a kiegészítő sportoknak köszönhetően, valamint annak, hogy elkerültek a sérülések, betegségek márciusra teljesen kicserélődtem.

Az utóbbi 20 évben sportéletem legizgalmasabb négy hónapja volt ez az időszak. Bár szinte végig egyedül futottam, mégis minden a tervek szerint alakult. Kezdetben nem is hittem, hogy sikerülhet már márciusra formába kerülni. Időtervként a 8 km mezeire 32 percet, a félmaratonra pedig 1:30-at jelöltem meg, ami akkor még elérhetetlennek tűnt. Az edzések és a hét felkészülési verseny majdnem mindegyike jól sikerült, és már szinte túl szép volt minden, hogy igaz legyen. Vajon a két versenyem is ennyire kiszámíthatóan jól fog sikerülni? Ilyen érzésekkel érkeztem meg a VB nyitónapjára.

A mezei futás előtti nap, március 24-én nyitott a versenyközpont a SYMA csarnokban. Be is mentem, hogy felvegyem a rajtszámot, de csak egy nyakba akasztós igazolványt kaptam, amellyel szabadon járhatok a VB rendezvényein, és a VB ideje alatt a BKV-n is ingyen utazhatok vele.(semmi haszna nem volt) Azt mondták, hogy másfél órával a rajt előtt, a helyszínen, a Városligetben vehetem majd fel a rajtszámom.

Este a szokásos rituálé: megszabadulni minden felesleges súlytól! Tehát körömvágás, szőreltávolítás. Minden gramm számít! (Hajnyírás már korábban megvolt) Minden cuccot előre összekészítettem, és 10 órakor már aludtam.

Reggel a szokásos mérlegelés: 70,5 kg. 6:50-kor érkeztem a helyszínre. A kocsi hőmérőjén 5 fok volt, kint jeges, erős szél fújt. Betartották a 7:30-as nyitást. Nagyon feszült voltam, ilyenkor szeretem, ha már nálam a rajtszám, és nem kell várnom semmire és senkire. A vastag nikoflexes kenést követően a 2 km-es versenypályán melegítettem be. A pályát keresztező aszfaltutakra műfüvet tettek, így egyértelmű volt, hogy a jól bejáratott szögescipőben fogok futni.

IMG_6796.jpg

A rajt előtti percekben ledobtam a melegítőt, és felszabadultan repülőztem még egyet a 8-9 fokban, majd beálltam a rajtvonalhoz. Ilyen széles rajtvonalon még nem álltam. Biztos voltam benne, hogy itt nem lesz tülekedés, kakaskodás:

DSC_8223.jpg

30 méter széles sávon sorakoztunk fel 95-en, a 35 és 49 év közötti három korosztály résztvevői. A hideg miatt szerettem volna 6 évvel idősebb lenni hirtelen, mivel az ő rajtjuk 10:30-kor volt. 9 órakor a rajtpisztoly eldördült, én pedig óriási felszabadultsággal vágtam neki az első körnek. 50-100 méter között valahol beálltam az utazósebességre. 300 méternél már kb. a 70-80. helyen voltam és itt is maradtam. Éreztem, ahogy megy ki belőlem a feszültség, és jól éreztem magam a napsütéses 9 fokban. Nem érdekelt senki és semmi. Négy kilométerig semmi hősködés, aztán mindent bele! – ez volt a terv.

Az első km ideje pofonként hatott: 4:06 volt. Azt gondoltam, hogy 3:50-es iram körül megyek, de sajnos nem így volt. Aztán jött az első kör második fele, amelynek a közepén ott volt a domb. Már a bemelegítésnél belőttem, hogy óvatosan futok majd fel rá, és a másik oldalon pedig elengedve magam lesprintelek, de nem mertem lefelé futni.

Dombra fel, ott jön hátul a brit:

DSC_8548.jpg

Zárva az első kört jött a következő pofon: 2 km 8:09. Olyan érzésem volt, mintha álmodnék. Szép volt minden, élveztem a pályát, de nem tudtam fokozni a tempót. A második körben néhány lassuló fickót lehagytam, de a 4 km-es részidőtől megint megszédültem: 16:28. Képtelen voltam gyorsabban menni, mintha leszabályoztak volna. A harmadik körben egy bajszos brit srác zihálva érkezett mögém, egy darabig jött velem, majd megelőzött. Kétszer annyi levegőt vett, mint én, mégsem tudtam vele menni. A harmadik kört 24:44-el fejeztem be és az utolsóban sem tudtam megújulni: 32:58. Még kb. 60 méter volt a célkapuig, befutottam. Szinte csak egy pillanat volt az egész futás és sajnos nem ment.

_DSC1889.jpg

Az időtervezésnél nem vettem figyelembe azt, hogy mezein a talaj egyenletlen és nem tudok olyan tempót futni, mint amit aszfalton vagy pályán tudnék, de ott mégis reálisnak tűnt, hogy tudok 4 perces iramot. Nem számoltam a dombbal sem, ezt akkor még egyébként sem lehetett tudni, hogy benne lesz. 33:12 lett a hivatalos időm, és cseppet sem voltam elégedett. Egy pillanatnak tűnt az egész és nem ment a futás és a beérkezés után úgy éreztem magam, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör vízzel. Csalódottságom délutánra fokozódott, eléggé megzuhantam, talán akkorra tudatosultak bennem a délelőtt történtek.

Négy napom volt, hogy helyre tegyem a dolgokat a fő versenyszámra a félmaratonra.

Az eredménylista itt található.