Újra szögesben

Lezárult az év első időszaka, májustól új tervek szerint, új célokkal készülünk. Nagyon szeretnék újra pályán versenyezni és az elmúlt négy-öt hónap klasszul megalapozta ezt. Két év után elővettem a szöges cipőt és mindjárt három felmérővel elkezdtük a felkészülést.

Kihasználtam a reggeli 15-20 fok közötti kellemes hőmérsékletet és az üres atlétikapályát. Az ötödik száznál vettem fel a szögest és nagyon klasszul mentek a fokozó futások. Az edzés: 1000 m/ 600 m/400 m felmérő 6 perces pihenőkkel.

Két éve csak egy 1000 és egy 600 méter volt, akkor 2:59 és 1:44 re mentek. Az, akkor, a fő versenyre való felkészülés utolsó erős állomása volt, a mai egy felkészülés kezdeti állapotáról adott információt.

Múlt pénteken volt 4×1000 m 3:40-re ahol az utolsó elég erősen esett és 3:34 lett. Ez alapján azt gondoltam, hogy ma egy 3:25 biztos összejön, de 3:20 is lehet belőle. A szögesben szárnyakat kaptam, 76-os, kicsit erős körrel kezdtem, aztán 700 méter után már zsibbadva fogcsikorgatva futottam be: 3:18,8-at mentem.

A 600 métert még bátrabban kezdtem 74-es négyszázzal, de már itt is zsibbadtam: 1:53 lett a vége. Az újabb hat perc pihenő után jött az utolsó 400 méter. Az első 200 méter 35 mp lett, aztán kis híján belehalva 72,3 -mat futottam.

Első állomásként a két évvel ezelőtti időket szeretném beállítani, klassz lenne újra 3 percen belül futni az ezret és a versenyeken 800 és 1500 méteren kipróbálni magam. Június elején Szekszárdon lesz egy szenior verseny, utána az osztrák, majd a szlovák, végül a magyar bajnokság következik. Addig még bizony van hová erősödni, utána meg majd meglátjuk 🙂

1000m és 600m maxra, majd egy Brutálfutás

Nagy kérdés volt számomra, hogy az OB előtti hétvégén mi lesz az edzés. A hagyományok szellemében nagyon szerettem volna  egy 1000 méteres felmérő futást, de Anikó írja az edzéstervemet, így természetesen azt csinálom, amit ő mond. Mivel napi kapcsolatban vagyunk és napi szinten finomhangolja az edzéseimet, így csak egy vagy max. két napra előre kapom meg az edzéstervet, ezért elé mentem a dolgoknak.

Írtam Anikónak, hogy nagyon szeretnék egy ezret futni maxra és hogy Roli is segítene, mint két éve. (át is küldtem neki a linket) Erre azt válaszolta, hogy nincs ezzel semmi gondja, ha utána 15 perccel futok még egy max. 600-at is. Nem örültem neki, de fejet hajtottam. Rolival lebeszéltem mindent, nagyon örültem, és nagyra becsülöm, hogy szakított időt rám és eljött, ahogy két éve is. Nekem ez nagyon nagy segítség, mivel szinte csak egyedül edzem.

A vasárnapi nyitrai 1500-as verseny után Anikó nem hagyott pihenni, keddre már 8 db 300 métert futtatott velem és nagy csodálkozásomra visszafogottan is 53-54 mp közöttiekre sikerültek, csütörtökön pedig 4 db egyre gyorsuló 200 métert kellett futnom egy hosszabb lendületes futás után, ahol a végére 31,8-at futottam, amit sprintnek éltem meg, de 40 éves korom feletti egyéni csúcs is lett egyben. Péntek este a pályán még átmozgattam és annyira vártam a tegnapi napot, hogy alig tudtam aludni.

Roli kérdezte, hogy hogy terveztem a futást. Annyit kértem tőle, hogy egy 72 mp-ces körrel kezdjünk, aztán meglátjuk mi lesz.

IMG_1680 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

1000 méter felmérő

Egy héttel az 1500 méteres senior OB előttre terveztem be ezt az edzést, ahogy általában a fő verseny előtt egy héttel, a versenytáv kb. felét szoktam maxra megfutni. De most a 800 méter helyett az 1000 métert választottam, kiváncsi voltam mit fejlődtem az utóbbi hetekben.

Még a fedettpályára edzve március elején 3:35-re ment az ezer, később aztán május 21-én 3:19-re sikerült a felmérés. Ez utóbbinak is nagyon örültem, de most úgy éreztem, hogy 3:10-3:15 között is meg fogom tudni csinálni. Melóztam is érte elég sokat, és az 5 percen belüli 1500-hoz ennyit azért illik tudni.

Szerettem volna ha segít valaki, de a gyors futók általában – el nem ítélhető módon – a saját edzéseikre koncentrálnak és egy 3:10 es ezerre át sem öltöznek, de ez most másképp történt.

Írtam Kedves Rolandnak. Ő 14:33-as 5000-et is futott már, de talán jobban ismeritek őt az idei eredményeiről. Pl: ő nyerte idén a Pécs-Harkányt és a Rotary félmaratont. Azonnal igent mondott a kérésemre, hogy nyulazzon nekem szombaton. Annyit kértem tőle, hogy 74-es körrel kezdjünk. Azt írta még motivációként, hogy: ” Teszek róla, hogy a 3:10 meglegyen”.

A helyszín a Csepel pálya volt, és 28 fok volt árnyékban. Fekete melegítőnadrágban voltam, ahogy kell és kentem is egy órával a kezdés előtt. 15:30-as rajtot tűztem ki. 14:40-kor el is kezdtünk melegíteni. 300 méter után szóltam neki: „Roli nem, nem akarok 4:20-as iramban melegíteni” Mosolygott, visszavettünk, és mesélt az idei terveiről. Sokat beszélgettünk.

IMG_7484 Egy kattintás ide a folytatáshoz….

1000 méter maxra

A tegnapi pihenő nap jót tett. Nem akartam már erősen futni a hétvégi Négy Évszak Maratonig, csak pár könnyű hatost, utána meg sokat lazítani. De tegnap este úgy döntöttem, hogy ma, szerdán megpróbálok futni egy ezret maxra, hátha az felráz egy kicsit. Ha nem megy leállok, ha megy akkor meg lököm.

Reggel 7,15-kor már a pályán voltam. 6 km helyett csak 3 km-t melegítettem, majd gimnasztika és szögesben 10 db 100 méter fokozó futás következett. A szokásostól eltérően már a harmadikat egész gyorsan tudtam futni, jól sikerült a bemelegítés.

2005-ben futottam utoljára 3:20 -on belüli ezret, 3:17-et, azóta csak 3:24-et sikerült. Gondoltam, ha megy, akkor jelen állapotomban fogcsikorgatva összejöhet egy 3:30-3:35 közötti ezer. Ehhez kb. 84-85 mp-es négyszázakat (köröket) kell futni.

Odaálltam és nekilódultam. Jól ment, és nem éreztem gyorsnak még 200 méter után sem  a tempót. 400 méternél ránéztem az órára: 78 mp. Most erős voltam fejben és 1:59 volt a 600 m, és 2:40 a 800 m. Az utolsó kétszázon már mindehol vettem a levegőt. Nagy hajrának éreztem a végét, de nyilván nem volt az, és az idő: 3:19 lett.

2005-ben – amikor a 3:17-et futottam – még nem volt a Nike+ alkalmazás, ezért szerinte most egyéni csúcsot futottam.

Képernyőfotó 2014-05-21 - 17.39.21

Nagyon örülök, de ez messze nem jelenti azt, hogy a 40 perc is menni fog 10 km-en. Addig már csak egy átmozgatást tervezek. Ettől most kicsit jobban is érzem magam. De csak egy kicsit.