Úgy terveztem, hogy négy nap alatt szépen kényelmesen megcsinálom az első két szakaszt, amely teljes hossza kb 143 km. Nagyon kalandos volt és persze a nyár egyik legmelegebb hete.
Kis tervezés után szerda este munka után elindultam Sárvárra. Sátrat vertem a kempingben és hamar el is aludtam.
Reggel 6-kor keltem. Olyan pára volt, hogy a sátor csurom vizes volt, így úgy döntöttem ezt nem viszem magammal, otthagytam felállítva. Minden mást bepakoltam a kocsiba és pár perccel később már a pályaudvaron voltam. A twingoval mentem, mert azt nem féltem ha baja esik, de nem bántották.
A Kéktúra az Írottkőtől indul, ahová nem visz se busz se vonat. Szombathelyig vonattal mentem, ahonnan még két busszal mentem tovább Velembe. Ez egy kis ékszerfalu, csodás kis házak, meseszép természet…csak bámultam. Innnen még 5 km-t kellett felfelé sétálni a 884 m magas Írottkőre.
Idén sokat sakkoztunk a dátumokkal, de valahogy nem tudtuk összehozni sem a több napos, sem pedig az egy napos túrákat Zoli barátommal, akivel tavaly elkezdtük a Kéktúrát és 126 km-t meg is tettünk. Így idén sajnos egyedül folytattam tovább az 1160 km-es útvonal bejárását.
Bemelegítésnek egy rövidebb szakaszt néztem ki, a Piliscsaba-Dorog 18,6 km-es szakaszt.
A logisztika is elég egyszerű volt, leparkoltam a piliscsabai vasútállomáson és bő 20 perc alatt át is vitt a vonat Dorogra, ahol szintén a vasútállomásról indult a szakasz.
Dorog utcáin ballagtam egy keveset, majd egy kis hídon át, egy kis hídon átkelve hagytam el a várost.
Elég homokos vacak út megy Kesztölc felé, így nagy megkönnyebbülés amikor meglátja az ember a pilisi szirteket. Kesztölc után felkapaszkodunk az Öreg-szirt oldalába, ami már nagyon szép és bokrokkal vad szedressel tarkított út vitt tovább. Kevés árnyék volt, és persze nagy kánikula.
10 km után érkeztem meg az első pecsételő helyre, Klastrompusztára. Ez egy szuper kis kirándulóhely, meglehetősen sokan voltak. Itt feltöltöttem a kulacsokat. Van itt egy hangulatos kis étterem, ahol kinézetre remek frissensülteket készítenek. A 13. századi Pálos monostor romokat ez alkalommal kihagytam.
Ezután már csak bő 8 km volt hátra és Piliscséven áthaladva, nem túl izgalmas úton szépen lassan beértem Piliscsabára a pályaudvarra. A nagykopaszi kilátó felé volt egy rövid kitérő, most az is kimaradt.
Megvolt tehát a bemelegítés a 4 napra tervezett összesen 156 km-es Kéktúra teljes első és második szakaszára.
Május elejéig még nagyon bizonytalan volt, hogy megrendezik-e egyáltalán a Senior OB-t, de a kedvező vírushelyzetnek köszönhetően megjelent a kiírás. A dátum: július 3. Kb. 7-8 hét volt még a versenyig, ami egy jól sikerült alapozást követően elegendő volt a formába hozáshoz.
Három hónap különbséggel június elején megkaptam a második adag oltásomat is. Ennek is az volt a hozadéka (csak úgy, mint az első oltást követően) , hogy az egyik edzés jól ment, a másik nem ment jól, és ez így váltakozott. A verseny előtti hétvégén felmértünk még egy 800 métert, a edzésen, segítség nélkül, egyedül 2:24 lett. De azért látszott, hogy a 2:22 körüli időt meg tudom majd csinálni.
A verseny reggelén a mérlegelésen 60 dekával voltam több a megszokottnál. Jól éreztem magam, a melegítés is jól ment, sikerült klasszul kilazulnom, minden optimális volt. Együtt indították a 35-54 év közötti korosztályokat. Örültem, hogy majd húznak a fiatalok, én ugyanis idén már az 50 felettiek között indultam.
Anikóval átbeszéltük, hogy ha lehet inkább versenyezzek, mint az idővel harcoljak. Ismeretem is a korosztályból az ellenfeleket, és ketten hárman közel azonos szinten vagyunk, lehet egy jó verseny ebből. Inkább lennék harmadik egy jó versenyben jó idővel, mint első egy rosszal.
Nagyon klassz negyedévén vagyok túl, mindhárom hónap izgalmas számokat hozott. Az elmúlt hat évben egyik hónapban sem futottam 340 km fölött, de most januárban ezt túlléptem. Február vége “sátánira” sikerült, 666 kilométernél jártam. Március végén pedig átfutottam az idei ezredik kilométeremen.
Már 6-7 hónapja tudok folyamatosan edzeni, az elmúlt évek sérüléseit már el is felejtettem, úgyhogy szépen lassan haladok előre, mondhatnám lassan gyorsulok. Most sokkal jobban odafigyelek a kiegészítő edzésekre, a futás kb. csak fele a teljes edzésmunkának.
Lefagyott arccal egy januári reggeli futás után
A gerinctornámat heti háromszor csinálom, rengeteg törzserősítő gyakorlatot végzek és sokat nyújtok és hengerezek. A törzserősítések annyira jól mennek, hogy idén már mindegyik gyakorlatban egyéni csúcsokat döntöttem.
A januári 10 km -es felmérőmhöz képest (41:50) februárban sikerült az időn még másfél percet javítanom, és nagyon vártam a március végi, idei harmadikat.
Kértem egy kis segítséget Kedves Rolandtól, aki szerencsére el tudott jönni. Az edzések alapján a 40 percet már hoznom kellett, így abban maradtunk, hogy beállunk 5 km-ig kb. 4 perces iramra, aztán utána elszabadulhat a pokol.
Rajt előtti pillanatok
Nagyon jól ment már a bemelegítés is és jó volt, hogy valakivel tudok végre futni. Az első ezer kerek 4 perc lett és “kocogósnak” éreztem, még beszéltünk is közben. Aztán én elhallgattam, de nagyon jól esett a futás erőlködés nélkül mentek a kilométerek ezután picivel 4 perces iramon belül.
A nyolcvanas éveket idézi számomra ez a mostani alapozó időszak. Akkoriban még nem nagyon voltak téli versenyek, ezért havi rendszerességgel felmérőket futottunk. Ez a felnőtteknél 10, míg a fiatalabb korosztályoknál 6 kilométer volt.
Természetesen ezek a felmérők nem feltétlenül arról szóltak, hogy pihenten odaállva egyéni csúcsokat döngessünk, inkább arról, hogy megnézzük, hogy terhelésből mire vagyunk képesek az alapozó időszakban. A legtöbbször csak egyesületen belüli megmérettetések voltak ezek, de olykor más csapatok versenyzőivel együtt is meccseltünk. Ha ilyenkor nincs is még csúcsformában az ember, mégis szemmel követhető a fejlődés.
Az elmúlt években a sérülések miatt nem sikerültek jól az alapozásaim, de idén végre betegség és sérülés nélkül végigcsináltam. Januárban 340, februárban pedig 330 km-t sikerült összesen futnom. Igaz, csak középtávokra készülök, de nagy öröm volt, hogy végre újra heti 80-90 kilométereket tudtam teljesíteni.
A január 23-i felmérővel szerencsém volt, mert 11 fokban, rövid szerelésben lehetett futni. Otthon van egy kb. 2,5 kilométeres köröm, ott futottam négy kört, természetesen bemelegítéssel és levezetéssel. Ez volt az első felmérőm, ami előtt szinte csak hosszú futásaim voltak, így nem volt semmi komolyabb elvárásom, ezért egy 44 percen belüli időnek már nagyon tudtam volna örülni.
Alapos bemelegítés után egyedül, segítség nélkül vágtam neki a távnak. Annyira laza volt a lábam, hogy 4:01-es ezerrel kezdtem, amitől kicsit megijedtem és lassítottam, majd 4:10- 4:15 közötti ezrekre álltam rá. Az öt kilométer részideje kereken 21 perc volt, de annyira kapkodtam a levegőt, hogy biztos voltam benne, hogy a táv második felében nem fogom tudni tartani ezt az iramot.
Kilométerről kilométerre küzdöttem, de azt vettem észre, hogy mégsem lassulok. Végül egy picit gyorsabb utolsó kilométerrel 20:54 volt a táv második felének a részideje, így végül 41:54 lett a 10 kilométer.
2020 izgalmas év volt. A sok sérülés miatt egy versenyre sem tudtam felkészülni, így nem is indultam. De még sincs okom panaszra, hiszen végig tudtam sportolni az évet.
Már a januárt is úgy kezdtem, hogy a bal sarkamnál a talpamon volt egy szűnni nem akaró csonthártyagyulladás, így nem tudtam futni. Úsztam, görgőztem, bringáztam, erősítettem és vártam a gyógyulást, de nem jött.
Csepeli strand
Sem a gyógyszeres kezelés, sem a lökéshullám-terápia nem tett csodát a sarkammal, és gyulladást sem találtak a szervezetemben, így úgy döntöttem, hogy márciusban kipucoltatom a térdemből a levált porcdarabokat. Még éppen sikerült a vírus miatti szigorítások előtt megcsináltatnom. Titkon reméltem, hogy ez okozhatta a sarkamban lévő fájdalmat, de ez sajnos nem arra jelentett megoldást.
Rá egy hétre már elkezdhettem a görgőzést, és két hétre rá már kint tekertem 35 km-t. Úszni a vírushelyzet miatt nem lehetett, és mivel a sarkam továbbra is fájt, ezért a május végéig csak a bringázás maradt.
Egész május végéig mindössze 22 km-t futottam, de ekkor enyhült a vírushelyzet és megkaptam végre a talpamba a szteroid injekciót. A fájdalom megszűnt és elkezdhettem a könnyű futásokat. Nehéz volt az újra kezdés. Szépen, lassan haladtam. Emellett Pinyó barátommal elkezdtük a Kéktúrát is teljesíteni.
A 14. szakasz végénél, a Rozália téglagyárnál parkoltunk le és két busszal bő egy óra alatt értünk az indulási helyre Hűvösvölgybe. Ezt a szakaszát a Kéktúrának már számtalanszor végigfutottunk, jó ismertük minden pontját, azért is döntöttünk előző nap a futás mellett, mert itt mi már mindent láttunk az elmúlt 30 évben. Két pontja van a szakasznak ahol érdemes kicsit megállni és nézelődni. (Árpád kilátó és a Hármashatár-hegy teteje)
Szép kis sétánnyal indult a futás, majd 400m hosszan a Balázs emelkedő következik. Ezután a vitorlázó reptér mellett haladtunk és Határ-nyereg, majd az Oroszlán szikla érintése után kis kaptatón érkeztünk meg az Árpád kilátóhoz. Itt egy kis fotózás nézelődés, aztán kb. 1300 m pihentető ereszkedés jött a Fenyőgyöngyéhez.
Régóta terveztem, hogy végigjárom a Kéktúra teljes szakaszát (1160 km), de eddig csak ízlelgettem. Idén adott egy kis löketet, hogy egy barátom is kedvet kapott, de annyira, hogy májusban komplett túrafelszerelést vásárolt és megvette a túra hivatalos pecsételős füzetét is.
Elkezdtük tervezgetni, hogy hogy fogjuk megcsináljuk az első, Írottkőtől Sárvárig tartó 71 km-es szakaszt. Mindkettőnknek viszonylag jó az állóképessége, de mivel a túrázáshoz edzetlenek vagyunk elfeleztük a távot. Azt terveztük, hogy Tömördön megalszunk majd, így az első nap lankás 30 km-e után, másnap egy viszonylag sík 40 km lesz majd az adag Sárvárig.
Úgy gondoltuk, hogy kocsival lemegyünk Sárvárra és onnan elbuszozunk az Írottkőhöz. Aztán kiderült, hogy az Írottkőhöz nem lehet sem a magyar, sem az osztrák oldalról feljutni járművel, csak gyalog. Tőlünk a legközelebb Velemből lehet felmenni gyalog, ami kb, 4,5 km 500 méteres szinttel. Vagyis ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessük a túrát, kell egy komolyabb erőpróba is, így az első nap nem 30, hanem kb. 35 km lesz majd.
Mondtam Pinyónak, hogy én azért előtte „bemelegítésnek” túráznék egyet. Meg is beszéltük, hogy akkor kezdjük közelebbről a kéket, így adta magát a hozzánk legközelebbi a budai szakasz. Kinéztem a (27 szakaszból a 13.-at) Piliscsaba – Hűvösvölgy etapot, amely kb. 23 km közel 600 méteres szintemelkedéssel. Múlt csütörtökön megvettem én is a túrafüzetet és szombat reggel le is parkoltam a célállomáson, a P+R parkolóban Hűvösvölgyben.
Nálam egy 10 literes kis hátizsák volt a kis növényhatározóval, három szendviccsel és egy liter vízzel. Pinyó viszont nem viccelt. Az egykor a francia idegenlégiót megjárt barátom azt mondta, hogy olyan feltételekkel túrázik, mintha több napra mennénk. 40 literes hátizsákjában sátor hálózsák, váltóruha, kaja és innivaló is volt. És persze 3 kés, amit nem hittem el, de egyet megmutatott a buszon.
A márciusi műtét utáni posztomban optimistán írtam, hogy hamarosan kezdem az úszóedzéseket és folytatom a sarkamban lévő csonthártyagyulladás kezelését. A korona vírus miatti intézkedéseknek köszönhetően ezek egyike sem valósult meg. Így maradt a bringázás.
Egy héttel a műtét után már görgőztem otthon, és pár nappal később már kint róttam a kilométereket. Nagyon gyorsan gyógyult a térdem és a heti edzések számát feltoltam hatra és 250 km-re a heti kilométerszámot.
A vírus tetőzése után május 20-án (kb. két hete) végül fogadtak a rendelőben és megkaptam a talpamba (a sarkamba) a szteroid injekciót. Reméltem, hogy szépen oldalról szúr be, de nem, merőlegesen csinálta. A szúrás pillanatában csillagokat láttam, de utána már nem volt vészes.
Mivel a talpon sok az idegvégződés, ez olyasmi érzés volt, mintha szép lassan egy százas szögbe léptem volna. Három nap teljes pihenő után már ki is mehettem futni.
Nem találtam a mozgást és majdnem kiköptem a tüdőmet. A lábamból így 6 hónap után eltűntek a futóizmok, így olyan izomlázam volt az első 4 km után, hogy járni is alig tudtam. A múlt héten négyszer futottam összesen 26 km-t és hétfőn már kipróbáltam a százakat is.
Még terhelések után picit érzékeny, de már nem úgy állok lábra, mintha 90 éves lennék és botra kell támaszkodnom. Azt mondta a doki, hogy két hét alatt fejti ki teljesen a hatását a szteroid, hát ez most szerdán letelt. Szép lassan adagolom a kilométereket és kezdem összeszedni magam. Remélem nem újul ki a gyulladás.
A futások helyett továbbra is heti háromszor úszom (3000m/alkalom), és szintén heti háromszor görgőzöm, vagy ha éppen jó az idő, akkor kint bringázom.
Szerdán úsztam is 2000m felmérőt, ami egy perccel jobb lett, mint három hete: 37:29. Alakul a forma, de inkább annak örülök, hogy az alapállóképességemet sikerül megtartnom. Nagy bánatom, hogy a saroksérülés miatt már három hónapja nem voltam jógázni.
Élvezem ezeket az úszóedéseket, de várom már nagyon, hogy újra futhassak.
2011-ben a jobb térdemben porcleválást diagnosztizáltak. Akkor azt mondták, hogy mivel az ízületi tok belső részén található a levált porcdarab, ha nem okoz kellemetlenséget, fájdalmat, akkor nem sürgős megműteni.
Tavaly novemberben megnézettem újra, mivel az utóbbi időben sok apró gondom volt vele. A dokim azt mondta, hogy ezt a térdet azért jó lenne mielőbb „kipucolni”. Abban maradtunk, hogy a fedett pályás és szabadtéri OB után júliusban megyek hozzá műtétre.
Mivel a bal sarkamban a csonthártyagyulladásos sérülés nem javult, és a szezon számomra gyakorlatilag el sem kezdődött, ezért előre hoztam a beavatkozást. Most pénteken meg is műtöttek és minden a legnagyobb rendben van. Még pár napig lábadozom, de pénteken már újra folytathatom az úszó és bringás edzéseket, tehát csak egy hét marad ki.
A bal sarkam sérülésével kapcsolatban folytatódnak a kezelések. Az eddigiek ugyan nem hoztak sikert (gyógyszeres és lökéshullám terápiás kezelés), de most a gócvizsgálat következik a szteroid injekció előtt. (Negatív vérvételi lelet, negatív fogászati panoráma röntgen, és egy negatív orr-fül gégészeti lelet eddig)
Titkon reménykedem, hogy ez a porcleválás tartotta meg a gyulladást a bal sarkamban és most majd egyszer csak elmúlik. Remélem három hét múlva végre folytathatom azt, amit a legjobban szeretek: a futást!
